20 °C Budapest

Hárman osztoznak a közel 280 millió forinton

Pénzcentrum
2007. október 15. 15:29

Ma került kihirdetésre, hogy ki kapja a közgazdasági Nobel-díjat. Idén három közgazdászt ért a megtiszteltetés, hogy a 10 millió svéd koronás díjon osztozhatnak. Leonald Hurwitz, Eric S. Maskin és Roger B. Myerson kapta az elismerést a gazdasági intézmények és mechanizmusok tervezésének elméletéért.

Adam Smith és az a bizonyos láthatatlan kéz ideális feltételek között a szűkös erőforrások hatékony elosztásához vezet. A gyakorlatban azonban sajnos - mint az oly sok más közgazdasági tétel esetén sem állja meg helyét - ezek a feltételek nem léteznek.

Így például a díjat oda ítélő Akadémia indoklása alapján a verseny nem tökéletes, a vásárlók nem tökéletesen informáltak, illetve léteznek egyéb piaci kudarcok is, amelyek életre hívhatják a kormányzati, intézményi beavatkozást. Éppen emiatt kiemelt fontosságú annak vizsgálata, hogy ezen intézményi elosztási folyamatok hogyan működnek, s milyen hatással bírnak.

Fontos volna megtalálni a következő kérdésekre a választ: a gazdaságpolitika miként érheti el deklarált céljait, szükséges-e a kormányzati beavatkozás, s ha igen, mely annak legjobb formája. Ezek azonban igazán nehéz kérdések, hiszen az egyéni preferenciákkal kapcsolatos információk több gazdasági szereplő között szóródnak szét, akik előfordulhat, hogy saját céljaikra kívánják ezeket felhasználni.


A Leonid Hurwicz által elindított, majd Eric Maskin és Roger Myerson által továbbfejlesztett modell abban segíthet, hogy az elosztási mechanizmusokat jobban megérthessük ezen speciális körülmények között.


A közgazdasági Nobel-díjra esélyesek között a Forbes magazin listáján olyan nevek szerepeltek, mint Paul Krugman, Jagdish Bhagwhati, Oliver Williamson, illetve Robert Barro. Tavaly Edmund S. Phelpsnek ítélték oda a díjat.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 10:32