Veszélyben negyedmillió munkahely! Ha ez megvalósul...

Pénzcentrum
2007. szeptember 10. 10:05

Közel 250 ezer alkalmi munkavállaló veszítheti el munkáját, ha az új direktívát elfogadja az Európai Unió, és az ideiglenes munkavállalók megkapják a szerződéses dolgozókat illető jogokat.

A jelenleg 1 millió alkalmi munkás negyede maradhat állás nélkül Nagy Britanniában, ha az új direktíva elfogadásra kerül, ami szerint egy munkaadónál hat munkával töltött hét után ugyanazok a jogok fogják megilletni őket, mint a szerződéssel rendelkező állandó dolgozókat.

A vállalatok ugyanis nem fognak annyi ideiglenesen dolgozót alkalmazni, inkább felkérik a jelenlegi alkalmazottakat, hogy vállaljanak több túlórát, így elkerülve az alkalmi dolgozók foglalkoztatását.

Szakértők szerint a korábbi szabályozás azért volt megfelelő, mert ezzel könnyebben áthidalható volt a kampányszerű, hirtelen megnövekedett munkaigényű munkák elvégzése. A piacnak ez az elég jelentős területe bizonytalan jövőnek nézhet elébe, ha a kormány enged az EU nyomásának.

Az új szabályozással kapcsolatos tanulmány szerint a megkérdezett vállalatok több mint 58 százaléka nyilatkozta azt, hogy jelenősen csökkenteni fogja az ideiglenes alkalmazást, ha életbe lép a direktíva. Az Unió pont amiatt akarja ezt bevezetni, ami miatt a cégek tiltakoznak ellene, hogy a szerződéses és ideiglenes dolgozók között túl nagy különbségek vannak, ugyanis az utóbbiaknak eddig nem járt szabadság, betegszabadság, és nyugdíj.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyes vélemények szerint viszont ez a lépés jelentősen próbára teheti a gazdasági és társadalmi szerkezetet, ugyanis a hatásai érezhetőek lesznek az ipar és a munkahelyek számának területén, valamint régiószinten is.

Az elkészített tanulmány arra is rávilágít, hogy az ideiglenes munkahelyek kérdése megoldható lenne olyan módon is, ha több cég biztosítana lehetőséget a részmunkaidős alkalmazásra, a rugalmas munkaidőre, vagy arra, hogy egy állandó dolgozó több területnek is besegítsen a cégen belül.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?