14 °C Budapest

Egyre több a legálisan alkalmazott alkalmi munkavállaló

Pénzcentrum
2007. július 19. 10:30

Egyre népszerűbbé válik az alkalmi munkavállalók foglalkoztatásának kifehérítését célzó kék könyv, az eladott közteherjegyekből május végéig mintegy 540 millió forint folyt be az államkasszába, az alkalmi munka főszezonja azonban csak a turistaszezonnal együtt köszöntött be.

A legtöbb alkalmi munkavállalót a mezőgazdaságban, az autópálya-építéseknél és diákmunkákra alkalmazzák, így a munkaügyi főfelügyelőség is főként ezeken a területeken tart majd ellenőrzéseket. A legális foglalkoztatáshoz azonban nem elég a kék könyv megléte, annak hibás vagy hiányos kitöltésére ugyancsak feketemunkának minősül.

Gyakori probléma, hogy a munkavállaló nem tartja magánál a kiskönyvet arra hivatkozva, hogy azt a munkaterületen jelen nem lévő munkáltató magánál tartja.


2005 óta egyre több cég alkalmazza ilyen formában a munkavállalókat, mert ezzel adót és járulékokat takaríthat meg. Így nem csoda, hogy a munkaügyi központokban bemutatott könyvekben 2006-ban kétszer annyi, több mint négy millió, ledolgozott nap volt, mint egy évvel korábban. Az átlagos alkalmi munkavállaló pedig összesen 10 alkalommal 18 napot dolgozott.

HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?