18 °C Budapest

Félmillióan nem valottak az APEH-nek - Mi vár rájuk?

Pénzcentrum
2007. június 19. 08:10

Az APEH által idén várt 4.3-4.5 millió személyi jövedelemadó-bevallásból még mintegy félmillió hiányozhat, ami összefügghet azzal, hogy idén a munkáltató már nem volt köteles a munkavállaló helyett elkészíteni a bevallást, így akár tömegesen is megfeledkezhettek a munkavállalók kötelességükről. A Napi Gazdaság információi szerint korábban évente mintegy kétmillió ember helyett számolt el a munkahelye, idén a múlt hét végéig azonban 1 millió 24 ezer magánszemély bevallása jutott el az APEH-hez. Jelentős bővülés viszont már nem várható, mivel a havi bevallási határidő június 11-én lejárt.

A fenti számok alapján tehát közel egymillió munkavállalót utasított vissza a munkáltatója az szja-bevallás elkészítésében, bár a lap megjegyzi, hogy ennek pontos módja nem volt szabályozva. Az értesítést akár egy egyszerű szóbeli közléssel is megoldhatták. Így elképzelhető, hogy sokan nem is voltak tudatában, hogy idén már nekik kell elkészíteniük a bevallásukat. A feledékenység akár 100 ezer forintos bírsággal is járhat.
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20