Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Tavaly az APEH összesen 8,1 milliárd forintnyi, adótartozás végrehajtásából származó vagyonértékesítésből mindössze 1,2 milliárd forintos bevételt ért el. Az arány az idei év első négy hónapja során is hasonló: a 2 milliárd forintnyi összértékű vagyon csupán 280 milliót hozott az APEH-nek - írja a Magyar Nemzet.
A jelenlegi szabályok szerint a lefoglalt tárgyakat pályázati vagy árveréses úton értékesítheti az adóhatóság, ezek közül azonban csak utóbbi működik, hiszen a pályázat esetén csak forgalmi értéken lehetne meghirdetni a vagyontárgyakat, amik így senkinek nem kellenének.
Az árverésen ezzel szemben az eredeti ár negyedére viheti le az APEH az ingóságok árát, míg az ingatlanokét felére. A tapasztalatok szerint a vagyontárgyak többsége a törvényi minimum körüli árszinten talál vevőre, mely az árverési maffiának köszönhető. A többi vevőt már az utcán "lebeszélik" a licitálásról, így könnyedén bevásárolnak áron alul.
Az APEH a helyzet orvoslására az elektronikus licitálás bevezetését szeretné, ennek keretében ugyanis nem lehetne megfélemlíteni a vevőket. A módosítások ősszel kerülhetnek az Országgyűlés elé, így jövő év elején léphetnének életbe.
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.


