A vadászat elkezdődött: az APEH célpontjai

Pénzcentrum
2007. június 8. 09:30

Június elejétől a korábbiaknál is erőteljesebben lépnek akcióba az adóellenőrökkel és pénzügyőrrel felálló Rapid csoportok. A rendőrségi mobil egységekhez hasonlóan az APEH speciális egységei, az újjászervezett Rapid csoportok is folytatják működésüket. A minimum két adóellenőrből és egy fő hivatásos pénzügyőrből álló egységek az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságának koordinálásával végzik ellenőrzéseiket.

Az APEH nyolc régiójában a korábbiakhoz képest nagyobb számban felállított egységek részben önállóan, részben a társszervekkel együttműködve lépnek fel a fekete gazdaság visszaszorítására.

Mint ismeretes a gyorsreagálású egységeket még 2005. augusztusának elején hívták életre a feketegazdaság elleni fellépés céljából. A revizorok gépkocsival, mobiltelefonnal, laptoppal felszerelkezve, az irányító személlyel és egymással is folyamatos összeköttetésben járják az országot, és ellenőrzik - előre be nem jelentett módon - többi között az áruk beszerzéséhez és értékesítéséhez kapcsolódó adókötelezettségek betartását. Emellett leltároznak és vizsgálják a számla-, illetve nyugtaadást is. A Rapid csoportok az értékesítési láncban az áru útját is nyomon követik, illetve igyekeznek kiszűrni a fiktív számlákat, illetve a fantomvállalkozásokat is.

A Rapid csoport eddigi vizsgálatai a tevékenységek széles körét érintették: ellenőriztek többi között színesfém-, hulladékgyűjtő kereskedőket, számítástechnikai eszközöket, illatszereket - elsősorban piacokon, közterületeken - árusító kereskedőket, ruházati és cipőkereskedőket, de robogókat árusítókat is. Kiemelt figyelmet fordítottak az írható adathordozókat (CD, DVD, pendrive) értékesítőkön kívül a műsoros (zene, film) adathordozókat értékesítő vállalkozásokra, kölcsönzőkre.

A Rapid csoportok eddig mintegy három és félezer vizsgálatot végeztek, hiba, hiányosság feltárását követően közel százmillió forint mulasztási bírságot szabtak ki. A jelzésükre indított 250 adónem-ellenőrzések jelentős része állapított meg adóhiányt. Az eljárások a hatósági eljárás különböző szakaszaiban vannak, de összességében elmondható: mintegy 5 milliárd forint adóhiányt állapítottak meg a Rapid csoportok által ellenőrzötteknél.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 23. 19:29