Körülbelül 150 pályakezdőnek kínál ösztöndíjas álláslehetőséget a központi közigazgatás bruttó 160 ezer forintos fizetésért - írja a Világgazdaság.
A Miniszterelnöki Hivatal mellett 10 szaktárca alkalmazza majd egy éven keresztül azon fiatalokat, akik 2 éven belül szerezték diplomájukat, nem volt még állásuk és nem töltötték be a 30. életévüket, valamint jogosultak a Start kártya kiváltására és megfelelnek a kiválasztási követelményeknek.
A központi közigazgatásban a 6300-as foglalkoztatott állomány már minden bizonnyal megmarad, vérfrissítésre és fiatalításra azonban szükség van, mivel 1-3 éven belül a dolgozók ötöde eléri a nyugdíjkorhatárt. A legtehetségesebb kiválasztottak utánpótlássá, fiatal köztisztviselőkké válnak.
Az adatok szerint március végén a 453 ezer regisztrált munkanélküliből közel 19 ezer volt a diplomás, számuk várhatóan ismét augusztusban tetőzik majd.
A programra június 30-ig lehet jelentkezni, a kiválasztás augusztusban lesz, a program pedig szeptemberben indul.
Kiderült, mi tartaná itthon a magyar fiatalokat: még mindig sokan inkább mennének, haza sem jönnének
A megkérdezett fiatalok kétharmada örül a legutóbbi országgyűlési választás eredményének.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







