7 °C Budapest

100 napon belül álláshoz lehet jutni? Nem panaszkodhatnak a pályakezdők...

Pénzcentrum
2007. április 19. 09:00 1 perc

Egy évtizede nem állt olyan jól a foglalkoztatottság az Európai Unióban mint most: tavaly 3 millió új munkahelyet hoztak létre, a munkanélküliek aránya pedig 7,8%-os volt - írja a Napi.

A javulás mögött persze részben az áll, hogy valódi piaci feltételek felé halad a munkaerőpiac is, ahol így a feltételek ugyan mostohábbá válhatnak, végeredményként azonban több munkahely jöhet létre.

Az EU-ban konkrét ütemtervet hagytak jóvá a pályakezdők foglalkoztatottságáról, melynek általános célkitűzése a fiatalok munkaerőpiaci helyzetének javítása, a fiatalokat sújtó munkanélküliség radikális javítása.

A tervek szerint a 22 éves fiatalok legalább 85%-ának részt kell vennie középszintű oktatásban, az iskolájukat idő előtt elhagyók arányát pedig 10% alá kell csökkenteni.

A kitűzött cél az, hogy 2007 végére minden pályakezdőnek fél éven belül álláshoz kell jutnia, de legalábbis munkaerőpiaci pozícióját javító helyzetbe kell jutnia (például szakmai gyakorlat vagy továbbképzés révén). 2010-re ennek a féléves periódusnak 100 napra kellene csökkennie.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?