160 ezer magyarnak javítania kellett a NAV-os tervezetet

MTI
2017. június 1. 12:31

Már söralátét méretű bevallásra sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért - mondta a nemzetgazdasági miniszter a személyi jövedelemadó idei bevallási időszakát értékelve.

Varga Mihály szerint jól vizsgázott az e-szja, hiszen a tavalyi évhez képest duplájára nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma. Az új rendszernek köszönhetően május 23-án 3,8 millió magánszemély tudta le bevallási kötelezettségét. A nemzetgazdasági tárca vezetője hangsúlyozta, a gazdasági és a stratégiai kabinet együttes ülésén elfogadta a nemzetgazdasági tárca e-szja beszámolóját. Míg tavaly az adózók előzetes kérésére 455 ezer bevallást készített el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), addig idén 3,8 millió magánszemély helyett dolgozott.

Tavaly félmillióan küldték el elektronikusan bevallásukat a NAV-nak, idén csaknem 950 ezren. Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel. Annak ellenére, hogy a tervezet automatikusan akkor is érvényes bevallássá válik május 22-én, ha semmit nem teszünk, megérte időben elfogadni, mert a beküldéstől számított 30 napon belül utalja a NAV a visszajáró adó összegét. Ezt csaknem 430 ezren meg is tették, módosítás nélkül elfogadva a tervezetet. Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat.

A jövőben várható változásokról a tárcavezető elmondta, hogy minden bevallást megvizsgálnak, leegyszerűsítenek, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét átvállalja az adóhivatal. Az e-szja most jelesre vizsgázott, 2018-tól pedig a NAV - a rendelkezésére álló adatok alapján - jövedéki adóbevallás-tervezetet küld majd az érintetteknek.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 7. hétfő
Regina
37. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34