20 °C Budapest

Őrület, mennyit kaszált budai lakásával a Kossuth-díjas színészlegenda

2019. április 6. 16:01

Hatalmasat nyerhetett ingatlanján Lukács Sándor színművész. A 8 éve vásárolt ingatlanja azóta akár meg is háromszorozhatta értékét, így az sem kizárt, hogy a vásárlással nagyjából 60-70 millió forintot is kaszálhatott.

A Széll Kálmán térnél vett lakást 8 évvel ezelőtt Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész és felesége, és azt is elárulták, hogy a Vérmezőhöz közeli otthonuk 98 négyzetméteres - derül ki a Story cikkéből. Azt nem mondták el, hogy pontosan mennyiért vásárolták a lakást, de 8 évvel ezelőtt meglehetősen alacsonyak voltak az ingatlanárak - sokkal alacsonyabbak, mint most.

Saját otthonra vágysz? Válogass a lakáshitelek között a Pénzcentrum kalkulátorával!

A lakás méretéből és a rendelkezésre álló négyzetméterárakból már könnyen ki tudjuk számolni, hogy mennyibe is kerülhetett hozzávetőlegesen az ingatlan. Az Ingatlannet.hu információi szerint 2011 tavaszán az átlagos négyzetméterár Krisztinavárosban 306 917 forint volt, így a lakás piaci ára akkor 30 millió 77 ezer forint lehetett.

A mai ingatlanpiaci viszonyok között ez egy nevetséges ár, hiszen ez Budapest egyik legdrágább kerülete, ahol egy ekkora lakás simán érhet 100 millió forintot is.

Ha az Otthontérkép Vérmező környékére vonatkozó átlagos négyzetméterával kalkulálunk (ez 530 ezer forint), akkor kijön, hogy az ingatlan hozzávetőleges értéke 51 millió forint körül alakulhat. A portál a Nemzeti Adó és Vámhivatal által megadott négyzetméterárakat tünteti fel. Azaz a színművész még így is 20 millió forintot kaszálhatott a lakással. A lakás azonban lehet ennél sokkal értékesebb is.

Hogy reális képet kapjunk, felkerestünk pár hirdetést az egyik ingatlanportálon. Találtunk is a Vérmezőnél, az Attila úton egy 94 négyzetméteres lakást, amelyet 60 millió forintért hirdetnek. Vannak azonban ennél magasabb árak is - az előbbi lakás például kétszobás volt, de szintén az Attila úton egy 96 négyzetméteres, 2+2 félszobás lakáshoz már 99 millió forintért juthatunk hozzá. Persze sok múlik az ingatlan állapotán, hiszen 105 négyzetméterest is találtunk 86 millióért.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

30 millió körül azonban itt, ekkora lakást már lehetetlen vásárolni.

Jól járt, aki akkor vásárolt

Mindez azt jelenti, hogy a színész hatalmasat kaszált a lakáson, és ha csak az 51 milliós értékkel kalkulálunk, akkor is 60 százalékos hozamot realizált 8 év alatt. Ez éves szinten 7 százalék - ilyen mértékű befektetés ma már alig akad a piacon. A valós ár azonban ennél jelentősen magasabb, így a kétszámjegyű hozam tűnik inkább reálisnak.

Ahogy az látható, a válság után padlón voltak az ingatlanárak, így aki akkor vásárolt, nagyon nagy nyereségre tehetett szert. Az ingatlanok árának emelkedése azonban elemzők szerint nem áll meg, még ma is könnyen lehetséges, hogy 5 százalékos hozamot realizál évente az, aki ingatlanba fektet.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 13:25
Egy prágai székhelyű putyinista propagandaoldal kifejezetten arra a célra jött létre, hogy az Európa...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem