14 °C Budapest

Hogy tudtak ennyi embert becsapni, átverni? 300 milliós a kár

Pénzcentrum
2013. december 5. 12:03

Az elmúlt évek egyik legnagyobb szabású eljárásában, több ezer embert becsapó fogyasztói csoportra csapott le az ügyészség. Kilenc ember ellen emeltek vádat - bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt. A vádlottak kedvező feltételekkel hitelt ígérve több mint kétezer embertől csaltak ki különböző pénzösszegeket. A Pénzcentrum.hu mutatja, milyen trükkökkel próbálkoznak a sokakat megkárosító, becsapó fogyasztói csoportok.

A vádirat lényege szerint, 2009 vége és 2013 eleje között a vádlottak újságokban adtak fel hirdetéseket, amelyekben úgynevezett fogyasztói csoportok szervezése címén, valójában hitelt ígérve, azt a látszatot keltették, hogy az arra rászorulók igen kedvező feltételekkel, jutányosan és gyorsan juthatnak pénzhez.

A hirdetések alapján, a vádlottak által létrehozott cégeknél megjelent sértetteket ezután azzal tévesztették meg, hogy akár egy egyszeri regisztrációs díj, valamint törlesztő részlet befizetésével már egy-két hónap elteltével biztosan pénzhez juthatnak. A megtévesztő tájékoztatás alapján a sértettek jellemzően ötvenezer forint körüli, egyes esetekben egymillió forintot is meghaladó összegeket fizettek be.

Az ügyészség szerint a vádlottak valódi célja "a már jellemzően eleve nehéz anyagi helyzetben lévő, arra rászoruló, esetleg eladósodott sértettek által befizetett pénzösszegek jogtalan megszerzése volt, így sem a fogyasztói csoportok létrehozása, illetve az annak lényegét jelentő áruvásárlás, sem pedig a befizetett pénzek visszafizetése nem állt szándékukban".

A vádlottak 2473 sértettnek összesen több mint 300 millió forint kárt okoztak. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt kilenc emberrel szemben nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz. A vád tárgyává tett cselekmény jogi minősítése "nagyobb kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette", amelynek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

Így csinálják a profik

A fogyasztói csoport nem hitelintézet, és nem is bank, hanem szervező cég, jövedelemszerző gazdasági társaság, amely a szervező tevékenységet díjazás ellenében végzi.

A csoportok a szervező közreműködésével futamidőre szerveződnek, tagjai vásárlói jogot szerezhetnek - hosszabb-rövidebb idő alatt években kifejezve - sorsolással vagy előtörlesztéssel. Az előtörlesztés, a regisztrációs díj és az első havi törlesztő részlet befizetése többletfeltételnek minősül. Az ígéretek szerint a többletfeltételek vállalása előnyt jelent a fogyasztó által választott dolog tulajdonjogának megszerzéséhez. Az ügylet pénzügyi fedezetét a fogyasztói csoport tagjainak befizetései teremtik meg, de ez bizonytalanságot és kockázatot jelent a tagok számára. Erre a tagok a fogyasztói csoportba való belépéskor nem gondolnak, illetve nem hívják fel a figyelmet a szervezők.


A fogyasztóvédelmi törvény a fogyasztói csoportot a következők szerint határozza meg:
"fogyasztói csoport: a szervezők - díjazás ellenében történő - közreműködésével a csoport tagjai pénzének összegyűjtésén alapuló minden olyan csoport, amelynek célja, hogy minden tagja az általa előre meghatározott dolog tulajdonjogát a tagok befizetéseiből, előre meghatározott időtartamon belül - véletlenszerű vagy többletfeltételek vállalásától függő kiválasztás útján - a csoport segítségével megszerezze".

A fentiek ellenére az ilyen csoportokkal szembeni panaszok legtöbbször azzal kezdődnek, hogy a fogyasztó pénzhez szeretett volna jutni, és így került hirdetések útján a fogyasztói csoportot szervező vállalkozáshoz. Egyes vállalkozások kölcsönként jelölik meg az általuk nyújtott szolgáltatást, de a hirdetések a "hitel" szót már nem tartalmazzák. A fogyasztók félreértése inkább a szervezők nagyvonalú, - több esetben vélelmezhetően szándékosan - hiányos szóbeli tájékoztatásából származik, utólag azonban a befizetett pénzek visszaszerzésére minimális az esély.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Januártól szigorítanak a szabályozáson

Mindenképp előrelépésként értékelhető, hogy januártól szigorodik a fogyasztóvédelmi törvény. A a kormány által kezdeményezett módosítás többek között betiltaná a fogyasztói csoportok szervezését.

 2014. január 1-jétől végleg megtiltanák új fogyasztói csoportok létrehozását, a 2012. január 1-jét megelőzően alakultakat pedig szigorúbb szabályok szerint engedné működni. (A jelenleg hatályos jogszabály 2012. január 1-jétől 2014. január 1-jéig moratóriumot rendelt el a fogyasztói csoportok létrehozására.)

A működő csoportok számára előírt szigorítás lehet például, hogy a vállalkozások kötelesek lesznek ügyfélszolgálatot működtetni a fogyasztói panaszok intézésére, a fogyasztók tájékoztatására. A módosítás bővíti azokat az eseteket is, amikor kötelező bírságot kiszabni: ezek közé tartozik, ha a jogsértés koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatékosságuk miatt különösen kiszolgáltatott ügyfelekkel szemben történik.

Az indoklás szerint a fogyasztói csoportok - az erőteljes hatósági fellépés ellenére is - számos esetben a legkiszolgáltatottabb fogyasztói rétegek megtévesztésével szervezik tevékenységüket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm