23 °C Budapest

Ez az igazi rezsicsökkentés: 5 milliós ingyenhitel ingatlanfedezet nélkül

2018. január 8. 12:30

Az eddigi 2 millió forintról 5 millió forintra emelték azt a határt, amely alatt még nem kell a felvett hitelre ingatlanfedezetet bevonni a lakossági energiahatékonysági pályázatnál, sőt most már más ingatlant is elfogadnak fedezetként, mint amelyen a beruházás megvalósul - többek között ezekről a jelentős szabálylazító lépésekről döntött minap az uniós pályázat kiírója a Portfolio szerint. Az is fontos, hogy míg eddig nem engedték, mostantól akár már 1,5 millió forintnyi készpénzes számlát is elfogadnak a beruházás keretében. Az egész ország területén elérhető pályázat vonzerejét számos további, a lakosság számára kedvező módosítás is növeli.

Háromnegyed éve nyitották meg a "Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel" elnevezésű, GINOP-8.4.1/A-17 pályázatot 105 milliárd forintos keretösszeggel, illetve a központi régióban elérhető "lábát" VEKOP-5.2.1-17 kódszámmal, bő 5 milliárdos kerettel. Eddig nem mutatkozott erős érdeklődés a 90 százaléknyi hitelt kínáló, 10 százalék önrésszel igényelhető, ugyanakkor hosszú termékdokumentációval és összetett feladatokkal járó konstrukció iránt. Annak ellenére sem lett túl népszerű az EU-s hiteltermék, hogy mindkét pályázat esetében csupán a tőkét kell visszafizetni, kamat tehát nincs. Pénteken aztán számos ponton módosult a két pályázat szabályrendszere (termékdokumentációja, részletek itt és itt), amelyek közül a legfontosabbak: 

  • természetes személy hiteligénylők esetében a biztosítéknyújtás értékhatára 2 millió forintról 5 millió forintra módosul. A módosítást követően természetes személy hiteligénylők esetében az 5 millió forint kölcsönösszeget el nem érő kölcsön esetén biztosíték adása nem kötelező. Az 5 millió forint kölcsönösszeget elérő, vagy azt meghaladó kölcsön esetén a biztosítéknyújtás kötelező, ennek részeként pedig a beruházás tárgyát képező ingatlant biztosítékként be kell vonni;
  • beiktatásra kerül, hogy az energetikai szakértő részéről felmerült elszámolható költségek igazolása céljából az energetikai szakértő által kiállított számla benyújtása szükséges;
  • beépítésre került a szállítói előleg igénybevételének lehetősége;
  • készpénzfizetési számlák elfogadhatósága a kölcsönösszeg 50%-áig, de maximum 1,5 millió Ft-ig történhet;
  • osztatlan közös tulajdonban lévő, több önálló használati egységet érintő Ingatlanon (pl. ikerház) történő beruházás finanszírozhatóságának feltételei változnak úgy, hogy amennyiben a beruházás a közös tulajdonban álló ingatlanon kizárólag saját tulajdoni hányadon valósul meg és műszakilag nem érinti a közös tulajdont, akkor nem szükséges minden tulajdonos hozzájárulása;
  • a beruházás tárgyát képező ingatlan helyett más ingatlanbiztosíték nyújtása is elfogadható 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó kölcsönösszeg esetén;
  • a megelőző jelzálogjog ranghelyek elfogadásának feltételei kiegészítésre kerültek;
  • az ingatlanbiztosíték fedezeti értékének meghatározása pontosításra került;
  • a közüzemidíj-tartozás igazolására vonatkozó szabály módosításra kerül, melynek megfelelően a szolgáltatók által kiállított nullás igazolások helyett közüzemi számla és ennek pénzügyi teljesítését igazoló bizonylat fogadható el. Amennyiben a végső kedvezményezett nem ügyfele az adott közüzemi szolgáltatónak, úgy a végső kedvezményezett erre vonatkozó nyilatkozata elegendő, szemben a korábban szükséges közüzemi szolgáltató által kiállított igazolással;
  • a megújuló energia felhasználását célzó beruházások esetében is a nettó elszámolható költségekre vonatkozóan kerül megállapításra a beruházások fajlagos költségének maximális mértéke összhangban az energiamegtakarítást eredményező beruházásokkal;
  • pontosításra került, hogy az első folyósítás feltételeként a Végső Kedvezményezettnek a Kölcsönszerződés 1. számú mellékletében szereplő dokumentumokat szükséges benyújtania, nem minden, a kölcsönszerződés mellékletében szereplő dokumentumot;
  • a hitelkérelmi nyomtatvány egyszerűsítésre és rövidítésre került.
Ha erről a pályázatról lemaradnál vagy valami miatt nem szeretnéd igénybe venni, akkor piaci kamatozású hitelt is felvehetsz, hogy korszerűsítsd a lakásod. Ha ügyesen csinálod, akkor a törlesztő kijön abból a pénzből, amit megtakarítasz a rezsin. A Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorával a magyar bankok ajánlatait hasonlíthatod össze. Egymillió forint hitelösszeg és 72 hónap futamidő esetén a CIB Banknál (minimum havi 120 ezer forintos, a bankhoz érkező jóváírás esetén) a törlesztőrészlet 19 107 forint (THM: 11,73%). A Cetelemnél ugyanezzel a hitelösszeg, futamidő kombinációval 21 140 forint a törlesztő (THM: 16,51%), A Cofidisnél (130 ezer forintos igazolható jövedelemtől) 22 491 forintot (18,9%), a Budapest Banknál pedig 23 317 forintot (THM: 20,5%) kell fizetni havonta.a
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 3. 14:45
Az Index lehozott vasárnap a címoldalának alsó részében egy közleményt, ami szerint valótlanul állít...
Összkép  |  2026. május 2. 17:26
A világ vezető think tankjeinek munkáiról szóló havi összegzésünk a szokásos áttekintés mellett első...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem