A legenda szerint a Mátrában bujkáló Vidróczki Márton kedvenc fogása volt: amikor megérezte ennek a füstös-hagymás ételnek az illatát, hát azonnal lóra pattant és hazavágtatott.
Tonnaszámra szedik ki a tetemeket a magyar folyóból: szakemberek elárulták, mi végzett az állatokkal
Több tonnányi elpusztult busát emeltek ki az elmúlt napokban a Ráckevei–Soroksári Dunából. A szakemberek szerint a jelenség természetes tavaszi folyamat, de a melegedő víz miatt most tömegesen kerülnek felszínre a haltetemek.
Már mintegy három tonnányi busatetemet távolítottak el a Ráckevei–Soroksári Duna (RSD) vízterületéről azon az akción, amely még a hét végéig folytatódik – közölte a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ). A szakemberek beszámolója szerint a most felszínre kerülő elpusztult halak döntő többsége, mintegy 99 százaléka busa. A jelenség hátterében az áll, hogy a víz felmelegedésével a télen elhullott példányok most kezdenek felúszni a felszínre.
A szakértők szerint a tavaszi időszakban nem ritka a halelhullás. A tél végére a halak immunrendszere legyengül, így fogékonyabbá válnak különböző betegségekre, ami főként az idősebb, elöregedett egyedek pusztulásához vezet. Azokon a vizeken, ahol nagy számban él busa, a problémát tovább súlyosbíthatja a hideg vízi táplálékhiány is. Emiatt rövid idő alatt nagyobb mennyiségű hal pusztulhat el. A szakemberek ezt egy természetes biológiai szelekciós folyamatként írják le, amely jellemzően tavasszal jelentkezik.
Folyamatosan gyűjtik a haltetemeket
Az összegyűjtött haltetemeket az RDHSZ székháza előtti partszakaszra szállítják, majd onnan az Atev fehérjefeldolgozó üzemébe kerülnek megsemmisítésre.
A munkálatok az RSD több szakaszán is zajlanak, az akció várhatóan a hét végéig tart. A hatályos szabályozás szerint hivatalosan akkor beszélnek tömeges halpusztulásról, ha hektáronként egy héten belül legalább ötven kilogramm hal pusztul el.
Megérkezett az új sztár Veszprémbe: hónapokon át szervezték a gigantikus jövevény költözését + Videó
Új lakóval bővült a Veszprémi Állatkert: megérkezett Samu, az ötéves ázsiai elefánt bika, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásából költözött át új otthonába.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








