10 °C Budapest
Újszülött baba a kórházi ágyban, gyermekszülés és új élet koncepció.

Ők járnak igazán jól az Otthon Start programmal: akár 72 millió forint is ütheti a markukat

2025. július 3. 14:03

A mai kormányinfón rengeteg új dolgot árultak el az új, 3 százalékos kamatozású támogatott hitelről, melyet az első ingatlanjukat vásárlók igényelhetnek. Többek között azt is, hogy összekombinálható lesz a kölcsön más lakástámogatási elemekkel is. A CSOK Plusszal együtt akár 72 millió forint támogatott kölcsönt vehetnek fel az igénylők első otthonjuk megvásárlására.

Eddig is elérhető volt a fiatal gyermekvállalást tervező házaspárok számára a futamidő végéig fix 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz. A kölcsön maximális összege gyermekszámtól függ:

  • egy gyermek esetén legfeljebb 15 millió forint,
  • két gyermek esetén legfeljebb 30 millió forint,
  • három vagy több gyermek esetén legfeljebb 50 millió forint a felvehető kölcsönösszeg.

A maximális összeg meghatározásánál a meglévő és vállalt babák is számítanak. Ugyanakkor fontos újfent kiemelni, hogy ezen kölcsönhöz mindenképpen kell legalább egy babát vállalni.

E mellé érkezik várhatóan szeptemberben az első lakást vásárlók számára elérhető legfeljebb 50 millió forint összegű, fix 3 százalékos kamatozású hitel.

A két lakáshitel kamata és a maximális hitelösszeg is hasonló. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy melyik konstrukciót válassza az a fiatal pár, amelyik első lakását vásárolná meg és gyermeket is vállalnának. De úgy néz ki, hogy ilyen választásra nincs is feltétlenül szükség, ugyanis a két támogatást akár össze is lehet kombinálni.

Akár 72 millió forint 3 százalékos kamatozású támogatott hitel?!

Gulyás Gergely bejelentése alapján ugyanis az új Otthon Start Programot a korábbi CSOK elemeivel együtt is fel lehet venni. Azaz az első lakásvásárlásra szolgáló támogatott hitel és CSOK Plusz kombinálható. Ez potenciálisan akár 100 millió forint támogatott kölcsönt jelentene, de ugye vannak vételárkorlátok is.

  • Az Otthon Start Program esetében legfeljebb 100 millió forint lehet a vételár.
  • A CSOK Plusz esetében az első otthont vásárlók legfeljebb 80 millió forintért vehetnek lakást.

Ez utóbbi a szigorúbb, azaz 80 milliós korlátból érdemes kiindulni. Ehhez a 10 százalékos önerő szabály mellett 72 millió forint támogatott lakáshitelt lehetne felvenni (például 50 millió forintot az új program keretében, míg 22 millió forintot CSOK Pluszból).

A kérdéses 72 millió forintnak a törlesztőrészlete 25 éves futamidő és 3 százalékos kamat mellett 341 432 forint lenne. Ekkora kölcsönösszeg felvételéhez legalább havi nettó 570 ezer forintos fizetésre lenne szükség. (Legalábbis a jogszabályi 60%-os jövedelemterhelési korlát mellett.)

6,5 százalékos piaci kamatszint mellett ekkora kölcsönösszegre havonta 486 149 forintot kellene fizetni 25 éven át. Vagyis a két támogatással együtt havonta 144 ezer forintot lehetne spórolni egy piaci hitellel szemben.

Arra azonban érdemes figyelni, hogy a fenti példa szerinti két támogatott hitelt csak azok a családok használhatják ki, akik első lakást vásárolnak és 2 gyermeket vállalnak, vagy már van egy gyermekük és szeretnének még egyet vállalni. A CSOK Plusznál ugyanis 22 millió forint igényléséhez legalább két gyermek szükséges.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még más támogatások is felmerülhetnek

Érdekesség, de akár 90 millió forint is elérhet lehetne CSOK Plusz és az Otthon Start Program kombinálásával. Más ugyanis az első lakás definíciója a két kedvezménynél. (Utóbbi esetben az az elvárás, hogy nem lehet olyan ingatlan, amiben mindketten tulajdonosok valamilyen mértékben.)

Elképzelhető, hogy valaki az új támogatott kölcsön szerint első lakást vesz, míg a CSOK Plusz előírásai alapján nem. Így a vételárkorlát akár 100 millió forint is lehetne úgy, hogy mindkét kedvezményes kölcsönt kihasználja a család. Ebben az esetben 10% önerő mellett akár 90 millió forint támogatott kölcsönt is fel lehetne venni.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy vélhetően nem lesz túl gyakori eset az, hogy valaki csak az egyik első lakás feltételnek felel meg.

Szóba jöhet még a Babaváró is

Az viszont nagyon is reális opció, hogy a CSOK Plusz és az első lakás vásárlók számára elérhető támogatott kölcsön mellé valaki még Babavárót is felvenne. A legfeljebb 11 millió forint összegű Babaváró kamatmentes, így a törlesztőt is tovább csökkentheti ez a megoldás. Ráadásul a Babaváró részben, vagy akár teljes egészében az önerő részét is képezheti, ami plusz előnyt jelenthet a lakásvásárlás során.

Melyik támogatott hitelből mennyit vegyen fel a család?

Alapvetően a kombináció lehetséges, de nem mindegy, hogy melyik kölcsönből mennyit vesz fel a család. (Mindkettőt nem lehet ugyanis „kimaxolni”.)

Persze ez a kérdés is csak akkor merül fel, ha a család elvileg megkaphatná mindkét konstrukcióból a maximális összeget.

Ilyenkor érdemes szem előtt tartani, hogy melyik hitelnél milyen büntetések lehetnek. Ezeket milyen esetben kell megfizetni. Például a CSOK Plusznál a gyermekvállalás nem teljesülése mit eredményezne és van-e/lesz-e bármilyen hasonló eset, következmény az új Otthon Start Programnál. Ezeket majd a részletek ismeretében lehet pontosan megítélni. Fontos azonban az is, hogy a családok saját élethelyzetén és céljain is múlhat az, hogy hogyan érdemes kombinálni az egyes lehetőségeket.

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. február 5. 10:07
Habár egyre többen fizetünk bankkártyával, a készpénz továbbra is fontos szerepet játszik mindennapo...
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?