A 2008-as másodlagos jelzáloghitel-piaci válságot sikeresen megjósoló amerikai fedezetialap-kezelő, Lee Robinson most a nagy biztosítótársaságok összeomlására spekulál.
Sok ezren igényeltek munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a folyósításoknál is már ezres nagyságrendekről van szó – közölte a pénzintézet. A kedvezményes kamatozású munkáshitel esetében a legalacsonyabb igényelhető összeg 500 ezer forint. Az alkalmazottak és a vállalkozók 200 ezer forintos nettó keresettel már belevághatnak az igénylésbe.
Gyorsan megkedvelték az állami támogatásnak köszönhetően kedvezményes kamatozással elérhető munkáshitelt az érintettek. Az idén bevezetett kölcsönre több ezer igénylés érkezett a K&H-hoz, a folyósítások száma is fokozatosan emelkedik, szintén ezres nagyságrendről van szó.
Úton a 10 milliárd felé
“A munkáshitel januári bevezetésekor nagyon erős keresletet tapasztaltunk, amely februárban is fennmaradt, majd márciusban kicsivel alacsonyabb szinten stabilizálódott. Összességében a munkáshitel-állományunk márciusban már meghaladta a 7 milliárd forintos szintet, ami egyértelműen azt mutatja, hogy népszerű az ügyfelek körében. Ez érthető, hiszen akár 4 millió forintot is lehet igényelni kamatmentesen, 2-10 éves futamidőre” – mondta Rácz Tamás, a K&H lakossági hitelezésért felelős vezetője.
A jegybanki adatok szerint az év első két hónapjában majdnem 10 ezer munkáshitel-szerződést kötöttek a magyarországi bankok, az ezekhez köthető hitelösszeg pedig súrolta a 40 milliárd forintos összeget.
Mennyi a havi törlesztő?
Szintén a munkáshitel mellett szól, hogy nincs hitelbírálati és folyósítási díj. Emellett a hitelfelvevő a törlesztés szüneteltetésére jogosult a születendő gyerekek számától függően, ráadásul a második gyermek érkezésekor a tőketartozás felét elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a teljes adósságot átvállalja az állam.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A feltételekről szólva a szakember azt is elmondta, hogy a K&H-nál 500 ezer forint a legalacsonyabb munkáshitel-összeg. Az alkalmazottak esetében a havi jövedelemre vonatkozó elvárás 193 ezer forint, a vállalkozóknál pedig 215 ezer forint.
A munkáshitel szabadon felhasználható, a 17 és 25 év közötti érintettek egyebek mellett lakás-felújításra, autóvásárlásra és hitelkiváltásra fordíthatják az összeget. A legmagasabb, 4 millió forintos hitelösszeg és 10 éves futamidő esetén a havi törlesztés 35 ezer forintra jön ki. Hasonló a havi törlesztési összeg, ha a munkáshitel-felvevő 2 millió forintot igényel 5 éves futamidőre.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







