Businessman well-dressed with empty wallet, no money

Korai volt az öröm: ismét romolhat Magyarországon az életszínvonal

2024. május 21. 10:33

Az idei első negyedévben a csökkenő inflációnak köszönhetően javult a magyar lakosság fizetőképessége, azonban az elemzők szerint ismét árnövekedés várható. Mivel a gazdaságpolitikában az expanzív növekedésre került a hangsúly, a korai öröm árnövelő hatású lehet. A lakosság fizetőképessége ezzel várhatóan ismét gyengülhet, ami az általános életszínvonal romlásához vezethet - derül ki egy friss elemzéséből.

Az idei első negyedévben folytatódott az inflációs ütem csökkenése, ami a lakosság pénzügyi helyzetét jelző Intrum Fizetőképességi Index (IFI) további javulását hozta magával. Éves alapon azonban a fogyasztói árak továbbra is emelkedtek - 3,6 százalékkal. Az éves infláció visszaszorulása főként az iparcikkek, az élelmiszerek és a piaci szolgáltatások árcsökkenésének tudható be, amit részben ellensúlyozott az üzemanyagok és a szabályozott árú termékek árnövekedése.

Az előző hónaphoz viszonyított emelkedés a tavalyi utolsó negyedévben átmenetileg megszűnt, de idén január-márciusban már egyaránt 0,6-0,8 százalék volt, jelezve, hogy még nem lendültünk túl az inflációs sokkon. 2024 elején átlag körüli volt az élelmiszerek és a szolgáltatások drágulása, azonban az átlagosnál magasabb az élvezeti cikkek és az üzemanyag inflációja - derül ki az Intrum és a GKI Gazdaságkutató közös elemzéséből.

Magyarország: rekord EU-s áremelkedés

Tavaly Magyarországon volt a legnagyobb árrobbanás az Európai Unióban, miközben a forint mintegy 2,5 százalékkal erősödött. Az infláció 2023 januárjában tetőzött 25,7 százalékkal, majd októberre egyszámjegyű lett, 2024 márciusára pedig 5 százalék alá esett. A vásárlóerő csökkenése nagyban hozzájárult az infláció mérséklődéséhez, így a decemberi pénzromlás már csak a hatodik, a januári a nyolcadik-kilencedik legmagasabb volt az EU-ban.

Kiemelkedően növekedett az élelmiszerek (25,9 százalék), az energia (22,1 százalék) és az üzemanyagok (18,6 százalék) ára. Az élelmiszerek drasztikus drágulása részben az előző évi gyenge termés és a kereskedelmi láncok megadóztatásának is volt köszönhető.

Ne igyunk előre a medve bőrére

Idén az antiinflációs törekvések háttérbe szorultak, a gazdaságpolitika az expanzív növekedést helyezi fókuszba. Emiatt fennáll a „korai ünneplésnek” nevezett magatartás veszélye, ami az inflációs sokk után egy gyors, azonban csak átmenetinek bizonyuló inflációcsökkenést hoz.

A legtöbb megoldatlan inflációs epizód "korai ünnepléssel" párosul, amely során az infláció a kezdeti sokkot követő első egy-két évben jelentősen visszaesik, majd később ismét magas szinten állandósul. Ha az inflációhoz hozzájáruló alapvető tényezőket nem kezelik teljes mértékben, az infláció feletti győzelem túl korai kihirdetése gazdasági instabilitáshoz, a fizetőképesség csökkenéséhez vezethet, és megzavarhatja a gazdasági növekedést. Az egyensúly megtartása létfontosságú a gazdasági stabilitás és a lakossági jövedelmek védelme érdekében

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 - jegyezte meg a legfrissebb IFI elemzés kapcsán Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

Az elemzői konszenzus szerint már csak idő kérdése, hogy a fogyasztói árindex magas szintje újra visszatérjen, ami egyre nagyobb mértékben fogja megenni a lakosság jövedelmét és megtakarításait. A szolgáltatások terén további költségemelkedés várható a távközlési és banki díjak emelkedése miatt. Emellett a cégek díjszabására a hulladékkezelési és vízdíjak drasztikus idei emelése is hatást gyakorol. A bérmegállapodásnak is lehet inflációs hatása, ahogy a választások után várhatóan alkalmazott támogatáscsökkentéseknek és adóemeléseknek, valamint a forint gyengülésének.

Kiábrándító gazdasági adatok, romló fizetőképesség

A 2023-as gazdasági növekedés alulmúlta az elemzők várakozásait, 0,8 százalékkal volt rosszabb a magyar gazdaság teljesítménye, mint egy évvel korábban. A magyar gazdaság másfél éve recesszióban, illetve akörüli állapotban van, ami mind külső, mind belső tényezőkre vezethető vissza. A nemzetközi gazdasági környezet bizonytalan, habár a szomszédos országok gazdaságai stabilizálódni látszanak.

Az expanzív gazdaságpolitika árnövelő hatású lesz, ennek az árát középtávon fogja megérezni a magyar gazdaság, különösen a háztartások. A lakosság fizetőképessége várhatóan ismét romlani fog - vélhetően kisebb mértékben, mint az orosz-ukrán háborút követően -, de ez a jövedelmi egyenlőtlenségek további növekedéséhez, valamint az általános életszínvonal romlásához vezethet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 19:34