Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
Ön jogosult a csok pluszra? Itt az első kalkulátor, amivel pillanatok alatt ellenőrizheti! (x)
Óriási az érdeklődés a 2024-től induló csok plusz támogatott hitel iránt, mindenki azt igyekszik megtudni, hogy jogosult-e a kecsegtetőnek tűnő lehetőségre. A Bankmonitor által kifejlesztett csok plusz kalkulátorral a jogosultság pillanatok alatt ellenőrizhető, ráadásul az is azonnal kiderül, hogy mekkora pénzügyi előnyt jelent egy piaci lakáshitelhez képest.
2024-től alapjaiban alakul át az otthonteremtési támogatási rendszer. A kistelepüléseken jelentősen megemelt összeggel lesz elérhető jövőre a falusi csok, ami ráadásul kombinálható a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csok plusz hitellel. A városokban elérhető csok plusz hitel ugyanakkor jelentős szigorítást jelent a jelenleg elérhető csok támogatáshoz képest, mert bár a hitelösszeg gyerekszámtól függően 15, 30, illetve 50 millió forint lehet, megszűnik a vissza nem térítendő támogatás, illetve kizárólag házaspárok igényelhetik, mégpedig vállalt gyerekre. A bababáró hitelre jogosultak köre is leszűkül 2024-től, hiszen a feleségnél 40 évről 30 évre csökken a felső korhatár, ezzel együtt azonban a felvehető kamatmentes hitel maximuma 11 millió forintra emelkedik.
Látható, hogy a támogatási rendszer összetettsége, valamint a jogosultak körének változása rendkívüli módon megnehezíti, hogy a családok eldöntsék, idén lépjenek, vagy inkább várjanak a lakáscéljuk megvalósításával. Ehhez nyújt hathatós segítséget a Bankmonitor csok plusz 2024 kalkulátora, ami a bekért adatok alapján megvizsgálja, hogy az ingatlan értéke, az érdeklődő a kora, családi állapota és nettó jövedelme, valamint a vállalt gyermekek száma alapján jogosult-e a támogatott hitelre, és ha igen, milyen havi törlesztőkre és teljes visszafizetésre számíthat. A kalkulátor ezen kívül megmutatja azt is, hogy mekkora összegű pénzügyi előnyt jelent a család számára a csok plusz egy piaci lakáshitelhez képest.

A kalkulátor alapján például az a gyermektelen házaspár, akik két gyereket vállalnának, összességében 23,49 millió forintot takaríthatnak meg a 25 éves futamidő alatt a 30 millió forint összegű csok plusz hitellel egy piaci lakáshitelhez képest. Ez a pénzügyi előny ráadásul nem tartalmazza a második gyerektől elérhető 10 millió forint hitelelengedést! Amennyiben a fenti család nem kettő, hanem három gyereket vállalna, akkor számukra akár 50 millió forint csok plusz hitel is elérhető lehet, ami összességében 39,15 millió forint pénzügyi előnyt biztosít egy piaci lakáskölcsönhöz képest.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
(x)
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






