8 °C Budapest
Babaváró hitel 2023, CSOK, SZJA-visszatérítés: itt van minden tudnivaló a támogatások változásáról

Babaváró hitel 2023, CSOK, SZJA-visszatérítés: itt van minden tudnivaló a támogatások változásáról

2023. január 10. 13:05

A kormány 2022 decemberi döntése értelmében még legalább két évig velünk maradhat a legtöbb családtámogatási forma. A már megszokott lehetőségek mellett ráadásul A 30 év alatti nők szülés, vagy örökbefogadás útján szja-mentességet kaphatnak, sőt ha még tanulnak, vagy frissen diplomáztak akár a diákhitelük törlesztőit is elengedik. A Pénzcentrum sorra vette, mi az, amit mindenképp tudni érdemes a régi és új támogatásokról

Számos az igen kedvező állami támogatásokból való végleges kifutástól tartó család lélegezhetett fel tavaly decemberben, mikor a kormány az év végi határidők előtt 3 nappal! az 595/2022 (XII. 28,) szám alatt megjelent kormányrendelet értelme szerint gyakorlatilag változatlan formában meghosszabbította azokat kereken két évvel. A "családpolitikai intézkedésekről szóló kormányrendeletek módosítását" előirányzó rendelet éttermében:

  • A falusi CSOK, a babaváró hitel, illetve az 5 százalékos lakásvásárlási és a 27 százalékos lakásépítési áfa visszatérítése 2024. december 31-éig igényelhető marad,
  • Frissült a falusi CSOK-ra jogosult kistelepülések listája is, mely 2023 január 1-jétől már 2631 ilyen települést ölel fel,
  • A falusi CSOK esetében további változás, hogy nem vehető igénybe a teljes összegű támogatás, ha az igénylő az általa öt éven belül elidegenített lakás tulajdonjogát vásárolná vissza vele,
  • Módosult ezeken felül a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye. Eddig, ha az adásvételi, vagy a pénzügyi lízingszerződés a határozat véglegessé válásától számított hat hónapon belül nem jött létre, nem folyosították a támogatást, ezt a fél éves határidőt egy évre módosították, de nem tolták ki a 2022. december 31-ei határidőt.

A CSOK-hitel, illetve a "sztenderd" CSOK-ot igénylők lakásilleték-mentessége esetében nem volt változás. Ezek esetében nem volt határidő, a feltételeikbe pedig nem nyúlt bele a kormány. Az összeghatárok pedig egyik támogatási forma esetében sem változtak. Ennek értelmében a jelenleg igényelhető maximális hitelösszegek az egyes támogatások esetében a következők:

A CSOK esetében érdemes szem előtt tartani, hogy Orbán Viktor már jelezte, hogy a kormány módosíthat a feltételeken, azzal a céllal, hogy "célzottabbá" tegyék a támogatási formát. Nem feltétlenül érdemes tehát halogatni az igénylést, ha erre a támogatási formára pályáznánk.

Jól jártak a fiatal anyák, különösen a friss diplomások

A kormány a családi adórendszer egy bővítését is bejelentette. Az új kedvezmény szerint nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük azoknak a 30 év alatti anyáknak, akik január 1-je után vállaltak (szültek, vagy fogadtak örökbe) gyermeket.

Az szja-mentesség lehetősége nem újdonság. Tavaly óta személyijövedelemadó-mentességet élveznek a 25 évnél fiatalabb, dolgozó fiatalok, és három éve a négy, vagy több gyermeket nevelő édesanyák is.

Ezen felül viszont egy másik kedvezmény is járhat a 30 év alatti nőknek. Ha ugyanis felsőoktatási tanyulmányaik alatt, vagy az azok abszolválását követő két éven belül születik gyermekük (vagy fogadnak örökbe legalább egyet), abban az esetben a fennálló hallgatói hiteltartozását 100 százalékos mértékben fedező összegű vissza nem térítendő gyermektámogatásban is részesülnek.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A diákhitelt emellett változatlanul elengedik azoknak az anyáknak is, akik legalább két gyermeket szülnek, vagy fogadnak örökbe. Nekik két gyermek után a tartozás felét, három után az egészét engedik el.

Búcsút mondhatunk két slágertámogatásnak is

Nem csak jó hírek érkeztek azonban a támogatásokra ácsingózó családoknak a tavalyi év végén. Az otthonfelújítási támogatás és hitel december 31-étől már nem igényelhető és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményét is beszántotta a kormány. Két kedvezményt azért adott a kormány a kivezetett otthontámogatásokra is. 2023. március 31-ig benyújtható a kérelem néhány speciális esetben:

  • A gyermeküket tragikus módon elvesztőknek. Vagyis azoknak, akik gyermeke a kérelem beadása előtt meghal, vagy halva születik, de a felújítás első számlájának kibocsátásakor életben volt,
  • Illetve, ha napkolletkor, vagy napelemes rendszer cseréjére, vagy telepítésére igényelték a támogatást

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm