7 °C Budapest
Silver house key in a door

Fél éve maradt annak, aki így vett fel lakáshitelt: félmillió szerződés kamata emelkedhet jövőre

2021. december 6. 18:25

A korábban lakáshitelt felvevők 40%-a változó kamatozású hitellel rendelkezik. Összességében 466 ezer lakáshitel szerződés kamata emelkedhet 2021 év közepe és 2022 június 30. között. Az idei évben nagy lendülettel megindult kamatemelkedés miatt ezen szerződések esetében elengedhetetlen, hogy az adósok megvizsgálják a fix kamatozásra váltást. Ráadásul ma - egy viszonylag ritka csillagállás következtében – egy jól végrehajtott hitelkiváltás révén a fix kamatozás mellé alacsonyabb törlesztőrészlet is párosulhat. Olcsóbb és egyben biztonságosabb lakáshitelszerződéshez juthatnak azok, akik időben – a jövőben várhatóan tovább folytatódó kamatemeléseket megelőzően - cselekednek, mutat rá a Bankmonitor.hu elemzése.

2017. előtt a változó kamatozású hitelek annyival olcsóbbak voltak, hogy a legtöbb lakáshitel-felvevő ezt a konstrukciót választotta. Ezen konstrukciók számát gyarapította még érdemben az egykori devizahitelek 2015-ben történt forintra váltása is, melynek során az adósok 3 havonta változó kamatozású hitelhez jutottak. Mindösszesen 466 ezer lakáshitelszerződést tart nyilván az MNB, melynek a kamatozása 2021 június 30-át követő egy évben megváltozik. Az emelkedő kamatok miatt elkerülhetetlen lesz ezen hitelszerződések esetében is a kamatemelés, mely egyet jelent a havi törlesztőrészlet emelkedésével. A 466 ezer család 40%-a ráadásul 8 év, vagy azt meghaladó hátralévő futamidővel rendelkezik. Minél hosszabb egy hitel hátralévő futamideje, annál nagyobb mértékben hat a kamatemelkedés a havi törlesztőrészletre és a teljes visszafizetésre.

Elemzők megvizsgálták egy idén év elején 10 millió Ft fennálló tartozással, 3 havi változó kamatozással (3 havi BUBOR + 2,5% kamatfelár) és 10 éves hátralévő futamidővel rendelkező lakáshitel helyzetét. Az összkép meglehetősen borús:

  • A kamatok emelkedése miatt a hitel kamata az év eleji 3,25%-ról mára 5,8%-ra emelkedett.
  • A kamatemelés maga után vonja, hogy a havi törlesztő részlet 97.719 Ft-ról 109.097 Ft-ra emelkedett.
  • Emiatt pedig a bank számára fizetendő összes kiadás 1.228.866 Ft-tal nőtt meg (minden további kamatemelés nélkül).

Tekintettel arra, hogy az infláció változatlanul emelkedő pályán van, a további kamatemelkedések valószínűsége kifejezetten magas. A legutóbb közzétett inflációs adat 6,5% áremelkedést mutatott, mely az elemzők várakozása szerint 7%-re emelkedhet még. Mindezzel összehasonlítva a 4,8%-6,0% közötti lakáshitel kamatokat, tökéletesen látható, hogy veszélyben vannak a változó kamatozású hitelek havi törlesztései.

Megoldást jelenthet a hitelkiváltás

Ritka jelenségnek lehetünk tanúi: a korábban felvett változó kamatozású hitelünket ma úgy válthatjuk ki biztonságos, fix kamatozású lakáshitelre, hogy egyben a fizetendő kamatszint is alacsonyabb! Mindez annak köszönhető, hogy a bankok közötti verseny élénkülése miatt a rögzített kamatozású hitelek az elmúlt évben érdemben olcsóbbá váltak

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

– emelte ki Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető-alapítója.

A fentiekben bemutatott hitel példáján szemléltetve érdemes megvizsgálni a hitelkiváltás lehetőségeit. Az 5,8%-os változó kamatozású lakáshitel ma 4,8%-os kamatozású, immár végig fix konstrukcióra is lecserélhető. Mindez egyet jelent azzal, hogy

  • havonta 4.453 Ft megtakarítást érhet el a család a törlesztőrészletben
  • 480.966 Ft-tal lehet alacsonyabb a teljes visszafizetés és
  • minden jövőbeli kamatkockázattól, emelkedő törlesztőrészlettől megszabadul a család.

A hitelkiváltás gyakorlati tudnivalói:

  • A lakáshitelek kiváltásánál teljeskörű hitelképességi vizsgálatot végez a bank (jövedelmi helyzet vizsgálata, a fedezetet jelentő ingatlan értékének vizsgálata…stb) és ennek megfelelően az adós számára az adminisztrációs folyamat is nagy mértékben hasonló az eredeti hitelfelvétel során tapasztalthoz.
  • Az elmúlt években a lakásárak jelentős mértékben emelkedtek, így minden normálisan karbantartott lakás esetén nőtt a bank számára a hitelbiztosíték értéke.
  • Érdemi volt a béremelkedés az országban.
  • Az előző két pontból adódóan ugyanazon család hitelminősítése jelentősen javulhatott az elmúlt években, mely kedvezőbb hitelfelvételi pozíciót jelenthet.
  • Az optimális hitelkiváltást minden család úgy tudja végrehajtani, ha megkeresi a számára legkedvezőbb banki ajánlatot (https://bankmonitor.hu/hitelkivaltas-reszletek/ ) (az elmúlt hónapok kamatemelkedésével a banki ajánlatok közötti különbségek növekedtek).
  • A hitelkiváltás nagyon ritkán gyorsabb folyamat, mint egy új hitel felvétele. Vagyis érdemes belekalkulálni az igénylés átfutási idejét is a folyamatba.
  • A hitelkiváltás egyszeri költségekkel is jár, mely a hitelösszeg függvényében 0 Ft-tól 200.000 Ft-ig is terjedhet (a fent bemutatott példa esetén 60 ezer Ft).
  • A hitelkiváltás egyszeri költségét kizárólag az újonnan elérhető kamatkondícióval (és biztonsági szinttel) együtt érdemes vizsgálni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. március 26. 16:15
Sárközi Ákos és Rákóczi Feri hétfőtől nyomoz a konyhában.
MNB Intézet  |  2025. március 26. 15:03
A tudományos közösség rá van kényszerítve arra, hogy a kiadók által működtetett szakfolyóiratokban p...
Holdblog  |  2025. március 26. 09:15
Trump a külkereskedelmi hiányra mutogat, amikor arról beszél, hogy üzleti partnerei kihasználják. De...
Kasza Elliott-tal  |  2025. március 22. 19:08
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100%...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 27. csütörtök
Hajnalka
13. hét
Március 27.
Színházi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33