Hogyan lehetséges, hogy miközben alig használunk papírpénzt a boltokban, mégis egyre több bankjegy áramlik ki a jegybankból?
Rekordévet zárt a Diákhitel Központ: az egy évvel korábbinál több mint háromszor több, 42 ezer szerződést kötött a társaság, és tavaly fordult elő először, hogy a harmincmilliárd forintot is meghaladta a folyósított hitelek összege - írta a Világgazdaság.
A tavaly kötött új szerződések több mint kétharmadát a 2020. május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz tette ki. A lehetőséggel élők 98 százaléka a maximális, félmillió forintos hitelt vette fel a maximális, ötéves törlesztési idő mellett - tájékoztatta a lapot Magyar Péter vezérigazgató.
Hozzásegített a rekordmértékű kihelyezéshez, hogy 2020 augusztusától a kormány döntése szerint a korábbi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető nagysága.
A vezérigazgató szerint a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci nehézségeknek - a tanulás mellett beszűkült munkavállalási lehetőségeknek - is szerepük volt abban, hogy a korábbi évekhez képest lényegesen magasabb arányban, 80 százalékban igényelték a maximális hitelt az egyetemi, főiskolai hallgatók.
Magyar Péter az idei évre újabb csúcsot vár a kihelyezésekben a szak- és felnőttképzési hitelek bevezetése nyomán. E hitelek május 31-től igényelhetők teljesen online módon a Diákhitel Központnál. A kamatmentes Képzési Hitel 2-ből - ahogyan a Diákhitel 2-ből is - a képzési költségek egésze fedezhető. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású lesz, 1,99 százalékos kamat mellett, a havi maximális nagysága 150 ezer forint. Ez azoknak nyújt majd nagy segítséget, akik eddig anyagi okokból nem tudtak elsajátítani új szakmát vagy részt venni a felnőttképzésben.
Kármán András bejelentése: hozzányúlnak a kamatstophoz, erre készülhetnek az érintett lakáshitelesek
Kármán András pénzügyminiszter bejelentette, hogy 2026. szeptember 30-án végleg megszűnik a lakossági jelzáloghitelek kamatstopja
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







