Itt a legális hiteltrükk: ezzel simán elengedik a hiteled egy részét

2020. augusztus 30. 13:44

Ez a tanévkezdés más, mint az eddigiek, hiszen sok család egészen egyszerűen felélte tartalékait a járvány alatt, arról nem is beszélve, hogy a itt a második hullám elején még fogalmunk sincs mire számíthatunk ősszel. Az iskola azonban elkezdődik, nincs mese, a szükséges taneszközöket pedig be kell szerezni, ha pedig albérletbe megy a fiatal, valahogy ki kell gazdálkodni annak az árát is. Persze minden helyzetre van megoldás, a gyorsan igényelhető szabad felhasználású személyi kölcsön sok családot húzhat ki a bajból, főleg akkor, ha okosan és körültekintően választják ki a számukra legmegfelelőbb ajánlatot.

A szeptember hónap minden család számára megterhelő, nem csak érzelmileg ,anyagilag is. A nyári lazább napok után, a diákoknak vissza kell állniuk a fegyelmezettebb üzemmódba, akik pedig új intézményben kezdenek, azoknak extra stresszel is jár ez az időszak. A szülőknek pedig amellett, hogy felkészítik a gyerekeket ezekre a nehézségekre, az is a feladatuk, hogy előteremtsék az ehhez szükséges anyagiakat.

Egy átlagos, kétgyermekes család összesen 40-80 000 forintot költ ebben az időszakban, de az első osztályt kezdőknek még az otthoni irodabútorok vagy a digitális oktatás esetleges visszatérése miatt a számítástechnikai eszközök megvásárlása további, jelentősebb kiadást jelenthet - derül ki a Pulzus Kutató által készített felmérésből. Ha azonban a fiatal a középiskolát kezdi meg, ennél is többe kerülhet, pláne ha a főiskolai, egyetemi tanulmányait egy másik városban, akkor az albérlet és a kaució miatt ez az összeg akár meg is sokszorozódhat. Ez az év pedig különösen nehéz abból a szempontból, hogy a korábbi megtakarítások felélése miatt, valamint a koronavírus újabb hullámától tartva idén nehezebb megbirkózni az iskolakezdéssel anyagilag, többen kölcsön segítségével tudják fedezni a kiadásokat.

Ha nem tudjuk egy hónapon belül visszatörleszteni a felhasznált hitelt, hitelkártya helyett a szabad felhasználású személyi kölcsön jobb választás lehet, hiszen hosszabb futamidőre, akár 8 évre is felvehetjük. A kölcsön összege a néhány százezer forinttól egészen a több millióig is terjedhet, a szabad felhasználás miatt pedig tanszert, laptopot, íróasztalt, vagy akár az egyetemista gyermek lakásába szánt bútorokat is megvásárolhatjuk belőle.

Ám mielőtt beleugranánk egy hosszú évekig tartó adósságban, feltétlenül nézzünk körül a piacon, hogy a körülményeinkhez képest a legjobb megoldást találjuk meg. Ebben segítségünkre lehet egy speciális kalkulátor, melyben pontosan beállíthatjuk, mennyi pénzt szeretnénk felvenni, és megtudhatjuk, havonta mennyi lesz a törlesztőrészletünk anélkül, hogy személyesen fel kellene keresnünk a bankokat.

A személy kölcsön kalkulátor segítségével megnéztük egy átlagos fizetés mellett mennyi lenne a havi törlesztőnk ha 500 ezer, 1,5 millió vagy ha 5 millió forintot vennénk fel. Az 500 ezer forintos kölcsön 48 hónapos futamidőre számoltuk, a másfél milliósat 5 évre, az 5 millió forintot pedig 7 évre. Ám ennél hosszabb és rövidebb futamidőt is be tudunk állítani a kalkulátorba egyetlen kattintással.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Itt a trükk!

Van azonban egy hiteltrükköt, amivel lefaraghatjuk a THM-ünket. Teljesen legális, és valóban tízezreket nyerhetünk rajta. Természetesen a bank nem reklámozza a megoldást. Azt azonban érdemes megnézni a hitelszerződésben, hogy a mi konkrét hitelünkre is alkalmazhatjuk-e, mert szerepelhetnek bizonyos kitételek, amelyek értelmetlenné teszik a húzást. Ha azonban nincsenek ilyenek, akkor bomba megoldás lehet.

A kis összegű hitelek kamata általában ahogy az a fenti grafikonokon is látszik, sokkal magasabb, mint a nagy összegűeké, éppen ezért érdemes nagy összegben gondolkodni. Ha csak a szerződésben nincs olyan kitétel, hogy előtörlesztés esetén elveszítem a kamatkedvezményt, akkor a nagyobb hitelösszeg felvétele és előtörlesztése után a fennmaradó összeg a kisebb kamattal kamatozik tovább.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm