A gárda a harmadosztályba (League One) esett ki, közben a pénzügyi helyzete is rendkívül aggasztó.
Magyarországon nem visszaesés, hanem növekedés lesz idén, a jegybank tartja a 2-3 százalékos növekedési prognózisát - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Hozzátette: a sorra megjelenő európai növekedési prognózisok sokfajta megközelítést tükröznek.
Az európai prognózisokkal foglalkozó pénzügyi-gazdasági intézmények között kettő a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) és a magyar kormánynál is optimistább: ilyen a lengyel jegybank és az MNB. Gyorsan zuhanó és gyorsan visszapattanó, azaz "V-alakú" gazdasági hatással számolnak - mondta.
Az első negyedév nem lesz rossz, a második negyedév elég szörnyű számokat produkál, a harmadik és a negyedik negyedév pedig "megfejeli" a korábban kiesett teljesítményt. Ezért merik azt mondani, hogy Magyarországon 2-3 százalékos növekedés lesz 2020-ban - fejtette ki. Szerinte ezt erősíti az a tény, hogy a magyar gazdaság döntő többsége működik, még a mélypontot jelentő áprilisi hetekben is működött.
Vannak veszélyeztetett, válságban lévő területek - mondta, hozzátéve: ilyen a turizmus és az ahhoz szorosan kötődő vendéglátás, vagy a kulturális ágazat, rendezvényszervezés, valamint a szállítás egy része. A tények miatt megalapozottnak nevezte az optimizmust, ami reményeik szerint a hamarosan megjelenő első negyedéves GDP-ben is tükröződik majd.
Kitért arra, hogy a kiskereskedelmi forgalomban, a fogyasztásban az eurozónához képest 10 százalékos többlete van a magyar fogyasztásnak az első negyedévben. Ez is a versenyképességet erősítő pozíció - mutatott rá. Elmondta: a koronavírus-járvány miatti válság jó állapotban érte a magyar gazdaságot, de az kapott egy "ütést". Ezért a jegybank még kedvezőbb feltételekkel újból meghirdette a 2013-ban bevezetett növekedési hitelprogramot (NHP) NHP Hajrá! elnevezéssel.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Eddig több tucat szerződést kötöttek a pénzintézetek, reményeik szerint több ezer, vagy több tízezer ilyen szerződést kötnek majd vállalkozásokkal. Főként bérfizetésre vették igénybe a cégek a hitelt, a nyári hónapokban a beruházási, fejlesztési cél kerül már előtérbe - jelezte.
A héten elindított jegybanki kötvényvásárlási program sikeres volt, néhány nap alatt elérte azt a hatást, amit talán máskor hónapokig sem lehet elérni: a hosszú állampapír-hozamokat 3,3 százalékról 2 százalékra nyomta le - ismertette.
Emberemlékezet óta nem történt ilyen a magyar pénzzel: napokon belül bűvös határt léphet át a forint
A piacok egy hitelesebb gazdaságpolitikát, hosszú távon pedig az euró bevezetését árazzák.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








