Újabb részletek a nagycsaládos autótámogatásról: több kedvezmény is összevonható

MTI
2019. július 8. 15:00

A családvédelmi akcióterv minden elemére annyi pénzt szánnak, amennyi szükséges, a költségvetési keret felülről nyitott - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádióban.

Novák Katalin közölte, az első héten 2500-an igényelték a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a kormány várakozásai szerint pedig egy év alatt 10 ezer családnak tudnak segíteni ezzel a kedvezménnyel.

Az idén 5 milliárd, jövőre pedig 10 milliárd forintot irányoztak elő a támogatásra a költségvetésben, de a pénz nem fogy el, ha többre lesz szükség, akkor többet is tudnak szánni rá

- hangoztatta az államtitkár.

Elmondta, a támogatást az államkincstárnál kell igényelni, majd hat hónap áll rendelkezésre az adásvételi szerződés megkötésére. A 2,5 millió forintot nem kell megelőlegezni, a kincstár az autókereskedővel intézi majd a folyósítását, és a pénz teljes mértékben önerőként is felhasználható, amennyiben hitelre is szükség van a jármű megvásárlásához - tette hozzá Novák Katalin.

Elmondta azt is, hogy nagycsaládosnak azok számítanak, akik legalább három gyereket nevelnek, de a magzatot is beszámítják a 12. hét után, a gyerekek pedig - a támogatás szempontjából - a családi pótlék folyósításának ideje alatt számítanak, kivéve a fogyatékkal élő gyerekeket, mert ők élethosszig figyelembe vehetők.

A kedvezménnyel egyedülálló szülők is élhetnek, és nincs semmilyen jövedelmi korlát - fűzte hozzá az államtitkár.

Jelezte, a támogatásért cserébe egy Családbarát Magyarország feliratú matricát kell kiragasztani a hátsó szélvédőre, továbbá a vásárlástól számítva három évig nem lehet eladni az autót. Novák Katalin elmondta azt is, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását kiterjesztették a legfeljebb egy éve forgalomba helyezett és maximum kétezer kilométert futott tesztautókra is, és a kedvezmény összevonható az elektromos autó támogatással is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az államtitkár kiemelte, a családvédelmi akciótól azt várják, hogy a fiatalok majd könnyebben és gyorsabban tudnak gyereket vállalni, hosszútávon pedig azt remélik, hogy a magyarság ismét egy fiatalodó nemzet lesz és újra gyarapodik.

Szeretnének segítséget nyújtani a családalapításhoz, a család bővüléséhez egyebek mellett a bölcsődei rendszeren keresztül is, ennek érdekében 95 milliárd forintra emelték az új bölcsődei férőhelyek létrehozására szánt keretet

- mondta Novák Katalin.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 29. 00:23
Nem követett el bűncselekményt az újságíró az NNI szerint. Panyi Facebookon mondott köszönetet azokn...
Bankmonitor  |  2026. április 28. 09:05
Egyes statisztikák alapján több, mint 500 ezer magyar költözhetett ki külföldre dolgozni az elmúlt é...
Holdblog  |  2026. április 28. 08:02
A következő hetekben, hónapokban dől el, hogy a TISZA által diktált gazdaságpolitika mennyire képes...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 29. szerda
Péter
18. hét
Április 29.
Zajvédelmi világnap
Április 29.
A tánc világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?