1 °C Budapest

Felbőszült magyarok milliói vertek oda a bankoknak: nem hagytak választást

2019. május 14. 11:25

A lakáshiteleknél gyakorlatilag eltűnő félben vannak a változó kamatozású termékek, a személyi hiteleknél pedig már szinte nem is léteznek. Összesítésünkből kiderül, hogy ma már mindössze egyetlen bank kínál változó kamatozású személyi hitelt, az is meglehetősen hosszú kamatperiódussal. Ennek okai miatt azonban nem lepődnénk meg, ha ez az egyetlen termék is hamarosan fixszé válna a következő időszakban. Az egyik ok ugyanis nem más, mint a lakosság elképesztő mértékű igénye a fixálásra.

Ez is érdekelhet: Ezek 2019 legjobb éttermei, strandbüféi, cukrászdái a Balatonnál

Az új magyar hitelfelvevők több mint 95 százaléka fix kamatozású lakáshitelt választ - ezt ismerjük. A fix hitelekkel az igénylők jó előre, akár a teljes futamidőre fixálják a törlesztőt - azaz az a hosszú kamatperióduson belül nem tud megváltozni. A fix hitelek iránti ilyen mértékű érdeklődés örvendetes, hiszen jelentős stabilitás biztosít a lakosságnak (más kérdés, hogy a kockázat ezzel nem szűnik meg, csak átcsoportosul). Nem minden helyzetben egészséges ugyanakkor a lakosság fixálási fétisizmusa (hogy mikor kifejezetten rossz döntés fixálni, arról az alábbi cikkünkben írtunk).

Végig fix személyi hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

De mi a helyzet a személyi kölcsönöknél? Az utóbbi időben azt tapasztaljuk, hogy a személyi hitelek iránti érdeklődés a lakáshiteleknél is nagyobb mértékben nő, az új kihelyezések éves szinten folyamatosan nőnek az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. Sőt, a bankok korábban nekünk adott válaszaiból is arra következtetünk, hogy a személyi hiteleknek a lakáshitelekre is kis kiszorító hatásuk van.

A személyi hitelek pedig az esetek döntő részében végig fix kamatperiódusúak.

Ez kissé meglepő, mert korábban bizony még elő-előfordultak olyan személyi hitelek, amelyek kamatperiódusa 1 év volt, vagy ennél rövidebb. Ma ez már egyáltalán nem jellemző, sőt, az utóbbi hónapokban az egyik utolsó változó kamatozású személyi hitel is eltűnt a piacról. Hogy bemutassuk, milyen hosszú is a személyi hitelek kamatperiódusa, hoztunk egy táblázatot:

Szembeötlő, hogy az összes ajánlat szinte kivétel nélkül rögzített, végig fix kamatozású. Ez alól egyedüli kivétel az MKB Bank ajánlata, amelynek kamatperiódusa 3 év. Immár a Cofidis is végig fix kamatozással kínálja a személyi hitelét, holott pár hónappal ezelőtt még rövid kamatperiódusú termékről volt szó. Mint ahogy az látható, az összes bank már áttért a végig fix személyi hitelekre.

A fenti ajánlatok részleteinek megtekintéséhez kattints IDE!

Mik az okok?

Egyrészt elmondható, hogy a személyi hiteleket kisebb összegben helyezik ki a bankok, így aztán az ehhez szükséges forrásbeszerezés sem feltétlenül olyan nehézkes, mint a lakáshiteleknél. Ráadásul a futamidő is rövidebb, ilyen időszakon belül pedig kisebb a kockázata a kamatváltozásoknak (amelyeknek nem csak a lakosság, de bizony a bank is ki van szolgáltatva - csak ők gondolkodás nélkül áthárítják annak terhét a lakosságra). Azaz ebből a szempontból akár változó is lehetne a kamatozás.

De ez nem valódi szempont. A személyi hitelek árazása ugyanis nem olyan logika szerint történik, mint a lakáshiteleké. A személyi kölcsönöket a bankok a pénz "beszerzési költségét" jóval meghaladó mértékben értékesítik - azaz a lakáshiteleknél magasabb kamatok. Tehát a marzs is magas. Emiatt az sem biztos, hogy egy esetleges kamatemelkedésnél nőnének a személyi hitelek kamatai (ezt támasztják alá a korábbi cikkünkben nekünk adott banki válaszok). A személyi hitelek kihelyezéséért, pontosabban a hitleigénylő ügyfelekért nagyon éles a banki verseny, így az is lehet, hogy egy kamatemelés során nem nőnének a személyi hitelek kamatai - vagy nem olyan automatikusan, mint a lakáshiteleknél. A kérdés tehát még mindig nyitva van: miért fix majdnem az összes személyi hitel kamata?

A válasz alighanem az, hogy a bankok látják a fogyasztói igényeket, és a végig fix kamatozással kívánják vonzóbba tenni a termékeket - pont azokat a termékeket, ahol kevésbé releváns, hogy a kamatozás fix vagy változó-e.

Gondoljunk csak bele, hogy hányszor halljuk egyes bankok promóciós kampányaiban a "végig fix" jelzőt, amikor a személyi hiteleiket kívánják eladni. Bármennyire is úgy tűnik tehát, hogy a bank-ügyfél viszonyban az ügyfelek sokszor kiszolgáltatottak, a valóság az, hogy a bankok legalább annyira kiszolgáltatottak az ügyfeleknek, és igyekeznek folyamatosan azok igényeire szabni a termékeiket.

Végig fix személyi hitelekért keresd fel kalkulátorunkat!

Talán nagyobb súllyal esik latba az a tény is, hogy a kamatmarzs sokkal nagyobb egy személyi hitelnél, mint a lakáshiteleknél - ahogy azt fent már írtuk. Ez a marzs egy személyi kölcsönnél akár kétszámjegyű is lehet, így egy esetleges alacsony kamatemelés még nem vágja földhöz a bankot- így nem okoz neki gondot fixen kínálni a hitelt, hiszen abba beleárazta már a kockázatot. Ez a két tényező együtt eredményezi azt, hogy a személyi hitelek immár szinte csak fix kamatozással elérhetőek.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2023. december 3. 06:36
Játsszunk el a gondolattal: ha 1978-ban amikor Charlie Munger csatlakozott Warren Buffetthez 100 dol...
Kasza Elliott-tal  |  2023. december 2. 18:51
Nem vettem és nem adtam el semmit. Van egy nyitott vételi megbízásom Altriára 39 dolláron, várom, ho...
MEDIA1  |  2023. december 2. 11:42
A meggyanúsított Kiss Dénes rágalmazási pert indít Parászka Boróka újságíró ellen.
Bankmonitor  |  2023. december 2. 09:00
Az OTP Bank által közzétett kutatás alapján a magyarok számára fontos az öngondoskodás, különösen a...
Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 3. vasárnap
Ferenc, Olívia
48. hét
December 3.
Advent (2.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm