A testület három tagja azonban különvéleményében határozottan szembehelyezkedett a többségi döntéssel, és a közpénzek átlátható felhasználásának követelményét hangsúlyozta.
A korábbinál is vonzóbb kamatokkal találkozhatnak azok, akik lakáshitelt akarnak áprilisban felvenni. Márpedig abból ítélve, hogy az év első két hónapjában mennyi jelzáloghitelt folyósítottak a bankok, szinte mindenki le akar csapni az olcsó pénzre.
Februárban is kitartott a lakosság lelkesedése a lakáshitelek iránt: a jegybanki adatok szerint 60,7 milliárd forintot folyósítottak a magyar pénzintézetek a hitelfajtából. Ezzel folytatódott a nagyon erős évkezdés a hitelpiacon, hiszen a januári folyósításokkal összesen eddig több mint 122 milliárd forint landolt lakáscélokra a magyaroknál, míg 2018-ban az első két hónapban 109,4 milliárd forint volt ez az összeg.
Nem csoda a népszerűség, hiszen az utóbbi négy hónapban folyamatosan csökkent az átlagos teljes hiteldíjmutató, így februárban 5,02 százalékig húzódott vissza a mutató az egy hónappal korábbi 5,12 százalékról - derül ki a Bank360 legfrissebb elemzéséből. A biztonságosnak számító hosszú kamatperiódusú hitelek februárra totális győzelmet arattak a változó kamatozású kölcsönökkel szemben: a 60,7 milliárd forintból 59 milliárdnyi volt egy éven túli kamatfixálással ellátva. Igaz, ezen termékek hiteldíjmutatója kezdetben kicsit magasabb lehet változó kamatozású társaiknál, így februárban ez a mutató 5,07 százalék volt.
Nem ijedtek meg a jegybanki szigorítástól
Összességében március és április is hasonló képet mutat a lakáshitel kamatok terén. Egyedül a változó kamatozású, BUBOR-hoz kötött hiteleknél láthatunk most némi emelkedést, amelyet a jegybank - lehető legenyhébb - szigorítása okozott. A 3 hónapos kamatperiódusú konstrukcióknál a referenciamutató 0,15 százalékról 0,19 százalékra emelkedett.
Új termék, jobb kamatok
A Raiffeisen Bank nemrégiben új lakáshitellel rukkolt elő: az eddig 5 és 10 éves fix kamatozású termékek után már 15 évre is rögzíthetünk nálunk. A Budapest Banknál a 10 éves fogyasztóbarát lakáshitel kamatai nagyot estek 10 millió forintos hitelösszegig: a korábbi 6,19 százalékról 4,58 százalékra csökkent a mutató. Nehezebb viszont kihasználni a kamatkedvezményt a banknál: 110 000 forintról 130 000 forintra emelte az ehhez szükséges minimális havi jóváírást a piaci jelzáloghiteleknél. A fogyasztóbarát lakáshiteleknél ráadásul a maximálisan igényelhető hitelösszeg is nőtt, 45 millió forintról 55 millió forintra. Az MKB Bank kamatrögzítő lakáshitelének kedvezményes kamata 4,53 százalékról 4,38 százalékra csökkent, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelé 5,53 százalékról 5,38 százalékra.
Az átlagnál kedvezőbb konstrukciók
A Bank360 számításai szerint április elején akár 4,58 százalékos THM mellett is találhatunk konkrét piaci ajánlatot 15 millió forinthoz 20 éves futamidőre, a kamatperiódus pedig 10 év. Ehhez legalább nettó 200 000 forintos jövedelmet kell tudnunk igazolni, a törlesztőrészlet pedig 94 816 forint havonta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lakásvásárláshoz használd a Pénzcentrum kalkulátorát!
Ha vállaljuk az emelkedő törlesztőrészlettel járó kockázatot és mindössze egy éves kamatperiódust választunk, még jobban járhatunk - igaz, csak kezdetben: ekkor 2,81 százalékos THM-mel is találhatunk hitelt a fenti kondíciókkal, a törlesztőrészlet pedig 81 458 forint.
Óriási botrány robbant: úgy vertek át rengeteg Visa és MasterCard kártyatulajt, hogy észre se vették
A kártérítésre azok az ügyfelek jogosultak, akik független, nem banki üzemeltetésű ATM-eknél fizettek díjat készpénzfelvételkor.








