Az Erste Bank nyeresége a negyedével csökkent az év első kilenc hónapjában a megemelkedett állami terhek és szabályozói változások miatt, a hitelezés történelmi csúcsokat döntött.
Letudta tartozásait és rendszeresen fizeti volt feleségének a gyerektartást: ismét egyenesben van Király L. Norbert élete, hála az egyre több fellépésnek és a fix munkahelyének.
Király L. Norbert nemrég még arról panaszkodott, hogy komoly anyagi problémái vannak, nem tud megélni, de úgy néz ki, mostanra megoldódott a helyzete: újra hívják koncertezni, ismét tele van felkérésekkel - írja a Kiskegyed. Emellett pedig sofőrként is dolgozik, hogy legyen rendszeres fix bevétele, és fizetni tudja a gyerektartást kisfia után. Korábban ugyanis volt arra példa, hogy hónapokig egy fillért sem tudott adni volt feleségének, aki ezért a bírósághoz fordult.
Az egykori X-faktornak már korábban is meggyűlt a baja a hitelekkel, a Pénzcentrum is megírta, hogy korábban olyan banki felszólítást kapott, miszerint vagy egy összegben kifizet egymillió forintot, hogy elveszik az autóját, amelyet akkor már három éve lízingelt. Norbi tetemes összeget, havi 100 ezer forintot fizetett a BMW-ért.
Így szabadulj az adósságcsapdából
Ha már fizetjük egy ideje a felvett hitelt, érdemes időről időre körülnézni a piacon, hogy van-e olcsóbb, alacsonyabb kamatozású kölcsön, amivel kiválthatjuk a meglévőt. Az adósságrendezés módszerével hatékonyan csökkenthetjük törlesztőrészletünket, sőt, akár több hitelt - például hitelkártya-tartozást és folyószámlahitelt - rendezhetünk egyetlen kedvezőbb adósságrendező kölcsönnel.
A hitelek, hitelkártyák összehasonlítása ma már gyors és egyszerű egy kalkulátor segítségével. Ha hitelre van szükségünk, bátran használjuk ezeket a legkedvezőbb lehetőségek felkutatásához.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







