A 2027-ben elinduló energetikai program elsőként, februárban a családi házak tulajdonosait célozza meg, majd márciusban a társasházak és lakásszövetkezetek számára is megnyílik a lehetőség.
A diákhitel átlagos visszatörlesztési ideje 7,5 év: már majdnem 200 ezren rendezték a tartozást - írta a Magyar Hírlap.
Mindkét hitelkonstrukciót jellemzően a 18-25 éves korosztály veszi igénybe, a kölcsön kérelmezésére 45 éves korig van lehetőség.
- mondta a lapnak Bednárik András, a Diákhitel Központ munkatársa.
A tavalyi évben emelkedett a felvehető összeg is. Már akár havi 70 ezer forintot is igényelhetnek a hallgatók, illetve tanulmányi félévenként egy összegben 350 ezer forinthoz juthatnak hozzá.
A gyes, gyed, csed időszaka alatt a Diákhitel1 kamatát átvállalja az állam, illetve mindkét diákhitelre törlesztőrészlet-szüneteltetés lép érvénybe. Két gyermek vállalása esetén az anya meglévő diákhitelének felét, három gyermek vállalása esetén pedig a teljes tartozást törlik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A külföldi részképzésre (például Erasmus-félévek, AIESEC) készülő tanulók két félévig terjedő időre a normál Diákhitel1 kétszeresét is kérhetik.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







