23 °C Budapest

Súlyos hibák miatt büntetett meg három bankot is az MNB

2018. október 2. 13:01

Az MNB összesen 13,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Erste Lakástakarékot, a K&H Bankot és a Sopron Bankot a THM-re vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt. Egyes vizsgált kereskedelmi kommunikációkban nem vagy nem feltűnő módon szerepelt a THM, vagy a hitelintézet helytelenül számította ki az azt bemutató reprezentatív példát.


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi célvizsgálatok keretében - különböző 2017. évi, illetve idei időszakokat áttekintve - ellenőrizte, hogy az Erste Lakástakarék Zrt. (Erste Lakástakarék), a K&H Bank Zrt. (K&H Bank), illetve a Sopron Bank Zrt. (Sopron Bank) hiteltermékeinek kereskedelmi kommunikációja során miként tesz eleget a teljes hiteldíj mutató (THM) és az ahhoz kötődő egyéb információk megjelenítésére vonatkozó kötelezettségeinek.

Az Erste Lakástakaréknál a vizsgálat feltárta, hogy a társaság termékeire (lakáshitel, áthidaló és azonnali áthidaló kölcsön) vonatkozó, honlapján és szórólapjain szereplő kereskedelmi kommunikációjában egyes esetekben a közzétett kamatokhoz viszonyítva, más esetekben a hirdetés egészét nézve nem feltűnő módon jelenítette meg a THM értékét, illetve a jogszabálytól eltérő számítási módot alkalmazott a szerződéses összeg és a futamidő kapcsán a hirdetett hitel feltételeit bemutató reprezentatív példában.

A K&H Bankra vonatkozóan az MNB célvizsgálata megállapította, hogy a bank az általa kínált személyi kölcsönökre vonatkozó - tv szpotok, plakátok, szórólapok, online platformok, bannerek, textlink, e-DM levelek és ATM képernyők révén megvalósított - kereskedelmi kommunikációi egyikénél a megfelelő helyen nem jelenítette meg, a többi esetben pedig nem a jogszabályban előírt tartalommal tette közzé a reprezentatív példát.

A THM-ről rendelkező kormányrendelet a különböző, fogyasztóknak nyújtott hiteltípusokhoz illeszkedő futamidejű és összegű - lakástakarékpénztári hitelnél pl. 1 millió forintnyi, 5 évre szóló, egy millió forintnál nagyobb összegű személyi kölcsönnél pedig 3 millió forintos, 5 éves futamidejű (vagy az adott pénzügyi intézmény ehhez legközelebbi termékére vonatkozó) - reprezentatív példák megjelenítését írja elő az intézményeknek a fogyasztók tájékoztatására.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Sopron Bank az MNB megállapítása szerint rádiós, print és szociális média, illetve plakát révén közzétett - nem a konkrét hiteltermékre, hanem a hitelekre általában vonatkozó - kereskedelmi kommunikációiban nem tette közzé a THM értékét, noha azt ilyen esetekben is, pl. a legalacsonyabb és legmagasabb értékhatárok közti sáv megjelölésével közzé kell tenni. Egyes lakáshitelei esetében pedig a bank nem jelenítette meg feltűnő módon a THM mértékét.

Az MNB a jogsértések miatt ma közzétett határozataiban az Erste Lakástakarékra 7,5 millió, a K&H Bankra 4 millió, a Sopron Bankra pedig 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, s kötelezte a pénzügyi intézményeket a vonatkozó előírások mindenkori betartására. A bírságok összegénél a jegybank figyelembe vette, hogy a jogsértő kommunikációk a fogyasztók széles köréhez juthattak el.

A jegybank korábban 2018 márciusában, áprilisban, májusban és júniusban már hat hitelintézetnél és pénzügyi vállalkozásnál hozott fogyasztóvédelmi intézkedéseket a THM számításával, közzétételével, a reprezentatív számítási példa, s egyéb fogyasztói tájékoztatások megjelenítésével kapcsolatos jogsértések miatt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. június 14. 06:00
Június elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gy...
Összkép  |  2026. június 13. 22:07
Nemzetbiztonsági törekvések és technológiai érdekek. Ez a két erő formálja, rendezi blokkokba a vilá...
KonyhaKontrolling  |  2026. június 13. 11:11
Két hete arról írtam, hogy bizonyos dolgok sokkal erősebben járulnak hozzá a boldogsághoz, mint a pé...
Bankmonitor  |  2026. június 13. 10:57
Hány adósnak emelkedhet októbertől a hitelkamata? Mennyivel növekedhetnek a törlesztőrészletek? Mily...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 14. vasárnap
Vazul
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?