6 °C Budapest

Itt a legális hitel-trükk: tízezreket spórolhatsz 2018-ban a törlesztőn

2018. január 4. 14:32

A jegybank hivatalos adatai szerint 2017-ben az újonnan folyósított személyi hitelek összege 47 százalékkal 228 milliárd forintra emelkedett a magyarországi piacon. Sokan vannak, akik kifejezetten azért választottak személyi kölcsönt, hogy a korábbi magas kamattal felvett hitelét kiválthassák. Ugyanakkor nem mindegy, milyen konstrukciót választunk, és az sem, hogyan használjuk fel az új kölcsönt, hiszen ha nem a céloknak megfelelően költekezünk belőle, csak megduplázzuk a terhünket.

Új év, új lehetőségek, új célok. Sokan tesznek újévi fogadalmakat is, sokan tűzik ki célul, hogy jobban odafigyelnek a kiadásaikra, és rendbe teszik a pénzügyeiket az új esztendőben. Ez viszont nem könnyű feladat. Lauren Lyons Cole pénzügyi tanácsadó, a Business Insider szerkesztője tippeket ad, hogyan szabadulhatunk meg mielőbb a korábban felvett hiteleinktől, hogyan rendezhetjük pénzügyeinket.

A szakember szerint megszabadulni a hitelektől könnyebb, mint azt elsőre gondolnánk. Viszont a folyamat lassú és lemondással jár. Mutatjuk, hogyan fogj hozzá:

1. Ülj le, és nézd át, milyen hiteleid vannak

Írj fel mindent, mennyi van még a diákhitelből, mennyi a havi törlesztőrészlet, jegyezd le a lakáshitellel kapcsolatos információkat és ha van, a személyi kölcsönnel kapcsolatos költségeket is. Nézd át a THM-eket is. Miután látod a pontos összegeket, százalékokat, érdemes sorrendet állítani, és kitűzni célul, hogy azt fizeted vissza először, amelyiknél a legnagyobb a tartozás.

2. Készíts tervet

Fontos, hogy olyan pénzügyi terved legyen, ami tartható, amibe nem roppansz bele anyagilag. Azt is tudatosítani kell magadban, hogy a hitel visszafizetése nem egy gyors folyamat, évekbe telik. Légy türelmes, ez egy ideiglenes állapot. Egyszer vissza fogod fizetni az összes hitelt, túl leszel rajta. Ahhoz, hogy mielőbb vissza tudd fizetni a kölcsönöket viszont áldozatot kell hozni. Érdemes megnézni a kiadásaidat is, és amennyire csak lehetséges, lefaragni a költségeket, hogy minél több pénzt tudj a hitel törlesztésére fordítani.

3. Használd a rendszeres átutalási megbízást

Egyszerűsítsd a pénzügyeidet, állíts be rendszeres átutalási megbízást, hogy a hiteltörlesztő mindig időben kerüljön kiegyenlítésre! Ha esetleg kisebb összeget nyersz a lottón, vagy bónuszt kapsz a cégnél, a befolyt összegből is ledolgozhatsz néhány havi törlesztőt a hiteltartozásodból. Az előtörlesztés jó lehetőség lehet, de mielőtt hozzáfognál, mindenképp érdeklődj a banknál, van-e ennek valamilyen költsége. Az előtörlesztési díjat a bankok az előtörlesztett összeg alapján számolják,általánosságban úgy számolhatunk, hogy a tőketartozás 1-2 százaléka, de bizonyos esetekben ingyenes előtörlesztés is lehetséges.

+ 1. Vegyél fel hitelt, hogy visszafizethesd a többi hiteledet

Ezt a lehetőséget a Business Insider ugyan nem említi, de jó megoldás lehet azok számára, akik korábban beleragadtak egy vagy több drága kölcsönbe, aminek a mai napig nyögik a törlesztőjét vagy törlesztőit. Ha viszont olyan konstrukciót választunk, amelynek kedvezőbb a kamatozása, azzal csökkenthetők havi terheink és gyakorlatilag bármilyen korábban felvett hitelt érdemes lecserélni egy olcsóbbra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha ugyanis most a fennmaradó futamidőre veszünk fel egy adósságrendező kölcsönt, amely a meglévőnél alacsonyabb kamatozású, akkor a futamidő változatlan, de a törlesztőrészlet biztosan olcsóbb lesz. Vagyis ugyanakkor fizetjük vissza a hitelt, de havonta több pénz maradhat a zsebünkben. Ha olyan konstrukciót választunk, amelynél a havi törlesztő megegyezik a másik hitelével, akkor a futamidő lesz rövidebb. vagyis hamarabb vissza tudjuk fizetni a kölcsönt. Utóbbival azért is jól járunk,  mert a rövidebb futamidő esetén összességében kevesebb kamatot kell kifizetni.

Ma már szinte minden hitelintézet kínál hitelkiváltásra fordítható kölcsönt, bizonyos feltételeknek viszont kell megfelelnünk az alacsonyabb kamatért. Ilyen feltétel lehet például a bankváltás, illetve sok banknál meghatároznak egy minimális fix havi jövedelmet is. Ha abból indulunk ki, hogy még 3 millió forintos tartozásunk van és 72 hónapos futamidőre szeretnénk találni egy adósságcsökkentő hitelt, akkor a Pénzcentrum kalkulátorának segítségével az alábbi ajánlatok közül válogathatunk.

A Sberbanknál a havi törlesztőnk 56 135 forint lenne, a THM 10,85 százalék, és végül 4 028 560 forintot fizetnénk vissza. A K&H Banknál 55 562 forintos törlesztővel, 10,80 százalékos THM-mel kell kalkulálnunk, és végül 4 034 232 forint lenne a végösszeg. A CIB Bank ajánlata szerint a havi törlezstőrészlet 57 322 forint, a THM 11,73 százalék és a végösszeg 4 127 184 forint. A Budapest Banknál havonta 63 759 forintos törlesztőrészletet kellene fizetni, a THM 16,20  százalék lenne, a visszafizetendő összeg pedig 4 590 648 forint volna, míg a Cofidisnél 63 822  forintos törlesztőre, 16,35 százalékos THM-re és 4 595 184 forint végösszegre kell számítani.

Fontos viszont, hogy a lehető legjobb konstrukciót válasszuk, mert ha jó döntést hozunk, havonta tízezrekkel több maradhat a pénztárcánkban, vagy a vártnál hamarabb szabadulhatunk a hiteleinktől.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem