Hivatalos: elengedik a lakáshiteled egy részét

2017. november 15. 11:30

Megjelent az a májusban belengetett kormányrendelet, amelynek értelmében a 3. és további, újonnan születő gyerekek után 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők lakáshitel-tartozásából. Az átvállalást a bankok előtörlesztésként számolják el, ám az előtörlesztési díjat is az állam fizeti.

Megjelent az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a három- vagy többgyerekes családok lakáshitel-tartozásainak csökkentését. A rendelet 2018. január 1-től lép hatályba.

A támogatást a már meglévő lakáscélú, illetve szabad felhasználású jelzáloghitelek csökkentésére is igénybe lehet venni, ám a jövőben felveendő hitelek esetében már csak az előbbieket fogja támogatni az állam.

A támogatást csak a 2018. január 1-jét követően megszülető harmadik és további gyerekek után lehet igénybe venni, a meglévő első és második gyerekek után nem. Örökbefogadottak, valamint még meg nem születettek után is igényelhető lesz a támogatás a terhesség 12. hetétől. A kormány 17 milliárd forintos keretösszeget szán erre a célra 2018-ban.

Több új részlet is kiderül a rendeletből:

  • A támogatás a területileg illetékes járási hivataloknál igényelhető, ez keresi meg a bankot, amely előtörlesztési szándékként értelmezi a hivatal megkeresését.
  • Házastársak, élettársak csak együttesen igényelhetik a kedvezményt, nekik a hitel fedezetét képező lakásban együttesen legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük.
  • Ha együttes igénylés esetén az igénylők egyike nem adósa a jelzáloghitel-szerződésnek, az igénylőn kívül más adós a jelzáloghitel-szerződésben nem szerepelhet.
  • Házastárs, élettárs vér szerinti vagy a kérelem benyújtását megelőzően örökbefogadott gyermeke, illetve jelzáloghitele után is igényelhető. Házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni a gyermekszám számítása során.
  • A támogatás elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, ha pedig a tőketartozás már kisebb a támogatás összegénél, akkor (ide nem értve a késedelmi kamatot) a tőketartozás járulékai csökkenthetők vele. Ha ezek is "elfogynak", az 1 millió forintig fennálló különbözet nem vehető fel.
  • Egy gyermek után csak egyszer vehető igénybe a támogatás, gyermeknek az igénylővel közös háztartásban élő gyermek minősül (kivéve, ha időközben nagykorúvá válik).
  • Csak köztartozásmentes, illetve büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült igénylők vehetik fel. A feltételeket (a lakáshitelhez kapcsolódókat is) a járási hivatal ellenőrzi.
  • A járási hivatal a kérelem elbírálásáért díjat és egyéb költséget az igénylő részére nem számíthat fel, a járási hivatal határozattal dönt a támogatásról.
  • A járási hivatal a támogatásra jogosító feltételek fennállásáról és a támogatás összegéről a támogatást megállapító határozat megküldésével értesíti az igénylőt, valamint a támogatást megállapító határozatot annak véglegessé válását követő napon megküldi a pénzügyi intézmény részére.
  • A pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára teljesít.
  • A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
  • 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a járási hivatalt értesíteni.
  • Ugyanebben az értesítésben, illetve ezt követően évente legalább egyszer a pénzügyi intézménynek tájékoztatnia kell a támogatott személyt arról, mekkora összegű támogatásban részesült, és hogy ezt a magyar kormány biztosította.
  • A pénzügyi intézményt az általa jogszerűen folyósított támogatás összege után 1% költségtérítés illeti meg, amelyet a támogatással az előtörlesztési díjjal együtt számol el a központi költségvetéssel.

Mit jelent ez a törlesztő tekintetében?

Az 1 millió forintos támogatás - ahogyan fentebb is írtuk - előtörlesztésként kerül felhasználásra, és elsősorban a tőketartozást csökkenti. Ennek köszönhetően a havi törlesztőrészlet is kisebb lesz, illetve értelemszerűen a futamidő végéig kifizetett kamat összege is csökken.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, 5 százalékos kamatozású hitelnek például a törlesztőrészlete 65 996 forint. Az 1 millió forintos előtörlesztést követően a törlesztőrészlet 59 396 forintra csökken.

Egy kisebb, például 5 millió forintos tartozás esetén - a futamidőt és a kamatot változatlanul hagytuk, tehát 20 év és 5 százalék - a havi törlesztő 32 998 forint, ám az 1 millió forint betörlesztése után már csak 26 398 forint.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2025. december 26. 08:00
Egy új technológia megoldást jelenthet a hosszabb távú energiatárolás kérdésére: az olvadt sóra épít...
Holdblog  |  2025. december 24. 15:51
Boldog, meghitt karácsonyt kívánunk mindenkinek! A HOLD-csapat. The post Boldog karácsonyt kívánunk...
Bankmonitor  |  2025. december 23. 11:24
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már ért...
MEDIA1  |  2025. december 23. 07:04
Felmondott Tibay Gábor, a nemrég tulajdonost váltott, kormányközelbe került bulvárlap egyik főszerke...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 26. péntek
Karácsony, István
52. hét
December 26.
Karácsony 2. napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 26. 18:08