18 °C Budapest

Hivatalos: már csak néhány napig veheted fel a szuperolcsó hitelt

2017. szeptember 6. 11:18

Elektronikus aláírással, a hallgatói Neptun rendszeren keresztül lehet mostantól Diákhitelt felvenni - hangzott el a Diákhitel Központ és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) közös sajtótájékoztatóján. Az őszi félévre még szeptember 15-ig igényelheted a hitelt.

Anélkül lehet felvenni Diákhitelt, hogy bemennénk egy bankfiókba

- mondta el Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. A vezető azt is hozzátette, hogy a Neptun hallgató informáciiós rendszeren keresztül, elektronikus azonosítással lehet felvenni diákhitelt, ráadásul ma reggel óta már történt is ilyen hitelfelvétel.

A teljes hiteligénylési folyamat öt percet vesz igénybe - közölte a vezérigazgató.

Jövő hét péntek éjfélig (szeptember 15.) lehet diákhitelt igényelni az elkövetkező félévre, ez a Diákhitel 1-re és a 2-re is vonatkozik. 500 ezer forintot lehet felvenni a szabadon felhasználható Diákhitel 1 keretében. Ezt 2,3 százalékos kamattal lehet megtenni, mely rekord alacsonynak számít.

A Diákhitel 2 kötött felhasználású, azt a felsőoktatási intézménynek utalja a Diákhitel Központ, és csak a képzési költségekre használható fel. A digitális hitelfevételhez a következők szükségesek:

  • Ügyfélkapus regisztáció,
  • email cím,
  • Neptun-fiók és
  • telefonszám.

A Diákhitel Központ becslése szerint a felsőoktatási hallgatók 70 százaléka rendelkezik Ügyfélkapu-regisztrációval, így az első kritérium nem lesz akadálya az elektronikus folyamat használatának.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az igénylés a Neptun rendszerben kezdődik, majd az ügyfél átkerül a Diákhitel Direktbe, ahol a hitelifgénylés ténylegesen megtörténik. A technikai feltételeket a NISZ biztosítja. Miután a Diákhitel Központ rendszerében véglegesedett a rögzítés, a diák kap egy visszaigazoló levelet, és további teendője nincs.

Bugár Csaba azt is elmondta, hogy a tisztán elektronikus folyamat megtakarítást is jelent az általa vezetett cégnek, hisz ezen a csatornán nem kell közvetítési költséget fizetni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?