Már hivatalos: hamarosan besülhetnek a kényszerárverések

2017. március 7. 19:01

Növekszik az árverezésre bocsátott ingatlanok értékesítési küszöbe. Míg korábban a becsérték 70 százalékáért is meg lehetett hirdetni egy lakóingatlant, addig mostantól ez az érték 100 százalékára nő. Persze lehetnek kivételek, de nem valószínű, hogy egyezségre jutnak az adósok a bankokkal.

2015-ben a kormány vállalta az EBRD-vel (európai fejlesztési bank) kötött szándéknyilatkozatban, hogy nem tesznek további korlátozó intézkedéseket az árverezésekre és a kilakoltatásokra. Kedden azonban az országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely az árverezési szintek módosításáról szól.

A módosítás szerint a lakóingatlanok legalacsonyabb eladási ára a becsérték 100 százalékára emelkedik a mostani 70 százalékról, ha pedig egy éven belül nem tudják eladni az ingatlanat, akkor a becsérték 90 százalékára csökkenhet az ár ez eddig az ingatlan értékének fele is lehetett.

A hitelező és az adós együtt igényelheti, hogy a meghatározott limitek alatt értékesítsék az ingatlant, ebben az esetben viszont a hitelezőnek el kell engednie a tartozást, akár fedezi az ingatlan ára az adósságot, akár nem fedezi. Ez utóbbi intézkedés azonban nem valószínű, hogy megtörténik, mivel a hitelezőknek az esetek többségében nem  éri meg belemenni a fennmaradó tartozások elengedésébe.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 23. 21:29
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) álláspontja szerint nem sérti a szerzői jog...
Bankmonitor  |  2026. július 23. 16:10
András és felesége, Anita három éve vásárolt lakást Debrecen egyik zöldövezeti részén. A 32 millió f...
Holdblog  |  2026. július 23. 10:42
Nem feltétlenül ott élnek a legtovább egészségben, ahol az emberek egyébként a legtovább élnek. A ré...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 23. 21:00
Agrárszektor  |  2026. július 23. 20:28