A januári nagy érdeklődés után a fiatalok elfordultak a kamatmentes Munkáshiteltől, a bankok pedig már visszavonták a kedvező ajánlatokat.
2016-ban a hitelezés beindulása is nagyban segítette a lakáspiac szárnyalását. Az elmúlt évekhez képest 2016 január-októberben nőtt a lakáscélú hitelkihelyezés volumene; ebben az időszakban havi szinten átlagosan 38,5 milliárd Ft volt a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek szerződéses összege.
A 2014-től meginduló lakáspiaci tranzakciószám növekedést a hitelkihelyezés némi késéssel követte. 2014 elején még 15 milliárd forint alatt volt a kihelyezett lakáscélú kölcsönök volumene, az év végén már meghaladta a 20 milliárdot, 2015 végén pedig elhagyta a 30 milliárd forintot is - derül ki az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ összegzéséből.
Idén folytatódott a növekedés, 2016 január-október között havi szinten átlagosan 38,5 milliárd Ft volt a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek szerződéses összege. Az év első felében - a folyósított hitelek darabszáma szerint - legnagyobb arányban használt lakás finanszírozására vettek fel hitelt (67%) ezt követte a lakáskorszerűsítésre (14%) és az építésre (6,5%) felvett hitelek aránya.
Új építésű lakás vásárlás finanszírozását szolgálta az első félév során megkötött szerződéseknek 3,8 százaléka. A hitelkihelyezés volumenét tekintve az új építésű lakás vásárlására ennél nagyobb - 4,5 % - arány esik.
A cégnél a lakáscélú hitelek iránti érdeklődés az év során folyamatosan emelkedett. Ennek két fő oka van: egyrészt bővül azon ügyfelek köre, akik hitellel vásárolnak, s már a tehetősebb rétegek is jobban vesznek fel hitelt. Egyre több a 30-50 millió forint vagy akár ennél magasabb összegű kérelem. Másrészt az ingatlan árak is emelkedtek, így törvényszerű, hogy szükség van nagyobb hitelekre ugyanazon típusú ingatlan megvásárlására.
2016 első félévének adatai alapján a folyósított hitelek átlagos összege a használt lakások esetében 5,9 millió forintra, az új építésűeknél pedig 6,3 millió forintra emelkedett. Ez a hitelösszeg növekedés részben a lakásárak emelkedésének volt köszönhető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója
Elsősorban 15-20 millió Ft közötti lakásokra vesznek fel hitelt, önerőben pedig a 40-50 százalék a jellemző a hitelfelvevőkre. Ma már mindenki tisztában van azzal, hogy a hitelkérelemnél alapvető fontosságú a megfelelő igazolt jövedelem. Az emberek sokkal óvatosabbak lettek, jobban átgondolják, hogy mennyi havi törlesztő részletet tudnak vállalni." - tette hozzá Bánfalvi László.
A Családok Otthonteremtési Kedvezménye kisebb részben járult hozzá a piac lendületéhez, mint az várható volt. A - különösen a fővárosban és a régióközpontokban - beinduló lakásprojektek és az egyéni építtetők aktivitása nyomán a három vagy több gyermekes családok által új lakás építésére vagy vásárlására igénybe vehető 10+10 millió Ft támogatás szerepe 2017-ben jelentősebb lesz. Ehhez az év folyamán bejelentett könnyítések is hozzájárulnak. Ezek egyrészt kiterjesztették a kedvezményre jogosultak körét, másrészt egyszerűsítették a CSOK igénybe vételét. Talán az egyik legfontosabb módosítás, hogy a tervezőasztalról értékesített ingatlanoknál, azaz már a használatbavételi engedély kiadását megelőzően is igényelhetővé vált a CSOK.
Címlapkép forrása: Getty Images Hungary
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








