A januári nagy érdeklődés után a fiatalok elfordultak a kamatmentes Munkáshiteltől, a bankok pedig már visszavonták a kedvező ajánlatokat.
Akár a 4 millió forintot is elérheti Farm Gergő tartozása, amit egyetemista évei alatt halmozott fel. Annak ellenére, hogy hatalmas tartozása van, a felszólító leveleket ki sem nyitotta, így nem kizárt, hogy még azt sem tudja, hogy lehetősége lenne átütemezni a hitelét. A Diákhitel behajtása ugyanis eltér a banki hitelek gyakorlatától, ráadásul több útja is van annak, hogy belátható határidőn belül megszabaduljon a vállát és pénztárcáját nyomó tehertől.
Tetemes Diákhitel tartozás nyomja Farm Gergő vállát. Ugyan négy évig járt a gödöllői egyetemre, de a szakdolgozatát nem írta meg, így diplomát sem kapott, ez alatt kapta a kölcsönt, ami mostanra kamatokkal együtt már 4 millió forintot tesz ki. Hiába kapta azonban a felszólító leveleket, hogy fizessen, azokat ki sem nyitotta - számolt be a Blikknek a valóságshow-szereplő.
Ahogy azt a Pénzcentrum már megírta, Gergő most arra számít, hogy az adósok börtönbe is kerülhet, ha nem törleszti az adósságát, azonban a behajtási folyamat általában nem ezzel kezdődik.
Tényleg börtön vár a rá?
A nemfizető hitelek behajtása többlépcsős folyamat, és a Diákhitelnél sincs ez másképp. A végrehajtási gyakorlattal kapcsolatban megkerestük a hitelezőt, kérdésünkre az alábbi választ adták:
- válaszolt a kérdésünkre a Diákhitel Központ.
Ebből is látható, hogy az adósság törlesztésére elég sok idő áll rendelkezésre, nem is csoda, hogy a Diákhitel1 konstrukciónál a nemfizető adósok aránya csupán 2,12 százalék (a Diákhitel2-nél még nem értek arra az érettségi szintre a kölcsönök, hogy hátralék lépjen fel).
Hogyan hajtja be az adósságot a NAV?
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Diákhitel Központ tájékoztatása szerint "hatékonyan végzi ezt a tevékenységet" (vagyis az adósság behajtását), így tényleges végrehajtásra jellemzően nem kerül sor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mit tud kezdeni az adóhivatal a tartozás behajtásáért?
Többször megkeresik az ügyfelet, legegyszerűbben a jövedelem-letiltás eszközével élnek (ha van az ügyfelünknek munkája), vagy a vagyonra végrehajtást jegyeznek be. Ha a megkeresésekre nem reagál az adós, akkor bírósági végrehajtóhoz kerül az ügy, aki hatékonyan tudja behajtani az adósságot.
Milyen lehetőségei vannak Farm Gergőnek?
- Mivel a hitel visszafizetésében a Diákhitel Központ is érdekelt, így akkor is lehetősége van fizetési könnyítést kérnie, ha már a NAV átvette az ügyét (valószínűleg erről van szó).
- Ha viszont nem reagál a megkeresésekre (állítása szerint a levelet sem bontotta ki), akkor a hitelező azt gondolhatja, hogy az ügyfél szándékosan nem törleszti az adósságát (ez egyébként a banki hitelekre is igaz). Így pedig kénytelen a tartozást behajtani.
- Jelenleg Gergőnek a Diákhitel Központhoz fordulhatna fizetési könnyítésért, de ha az ügye már olyan szakaszba lépett, amikor ez nem adható, akkor valószínűleg a NAV-val, vagy a bírósági végrehajtóval kell erről megegyeznie.
- Ha munkát talál, akkor egy hitellel akár a teljes adósságát is kifizetheti banki, adósságrendező személyi kölcsönnel. Ezek akár 10 százalékos kamattal is elérhetők, így öt év alatt, havi 85 ezer forintot törlesztve megszabadulhat a terhétől. Mivel ez elég magas, ezért akár 10 éves futamidőt is választhat, így a havi részletei 53 ezer forintosak lesznek.
Hitelrobbanás Magyarországon: rég akartak ennyire eladósodni az emberek, önként sétálnak a csapdába?
Az MNB legfrissebb lakossági megtakarítási felmérése szerint javultak a magyarok anyagi helyzetükre vonatkozó várakozásai.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








