28 °C Budapest

Tízezreket spórolhat, aki okosan vesz fel hitelt

2015. március 19. 14:03

Egy friss felmérés szerint a magyarok kétharmada első körben automatikusan saját bankjához fordulna, ha hitelt venne fel. Szakértők szerint azonban érdemes alaposan körülnézni, hiszen tízezreket is spórolhatunk.

Tízből négy magyarnak (44%) van jelenleg hitele vagy kölcsöne, és tízből hármuk (26%) jelenleg nem is szeretne módosítani rajta, míg pusztán tizedük (11%) utasítja el kategorikusan a műfajt - derül ki a Cofidis és a Bankráció.hu Pénzügyi Tudatosság Teszt című kutatásából.

Azzal gyakorlatilag mindenki egyetért, hogy ha hitelfelvételre kerül sor, érdemes nagyon alaposan körülnézni előtte, ennek ellenére feltűnően sokan (65%) fordulnának első körben saját számlavezető bankjukhoz egy ilyen esetben. Tízből négyen úgy érzik, képtelenek összehasonlítani az ajánlatokat, pedig szakértők szerint az esetek jelentős részében máshol jobb feltételekkel juthatnának pénzhez.

Egyetértés van abban is, hogy nem elég átláthatóak a hitelajánlatok, illetve hogy az apró betűs részektől kell a leginkább tartani. Minden negyedik ember kifejezetten csak a nagynevű, sok fiókkal rendelkező bankoknál mer hitelt felvenni. A kisebb, vagy nehezebben elérhető bankokban a válaszolók valamivel több, mint fele bízik csak meg annak ellenére, hogy lehet, anyagilag jelentősen jobban járnának velük.

Meglehetősen nagy a bizonytalanság abban a tekintetben, hogy mi a legfontosabb egy hitellel kapcsolatban. A kitöltők ötöde-ötöde a THM-et vagy az összes visszafizetnivalót (19%) jelölte meg.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A résztvevők közel háromnegyede (73%) rendelkezik megtakarítással, bár tízből három embernek nincs negyedévre elegendő félretett pénze. Nagyságrendileg ugyanennyien vannak azok, akik kifejezetten tudatosnak mondják magukat a spórolás területén: tízből nyolcan (79%) tartják fontosnak, hogy rendszeresen tegyenek félre, és ez mindig vagy sokszor sikerül is. Ennél azonban jóval kevesebben (42%) vannak azok, akik valamilyen befektetésben tartják pénzüket.

Általánosságban elmondható, hogy a férfiak inkább spórolósak, mint a nők, és gyakrabban van befektetésük is. Legnagyobb arányban a 31-40 évesekre jellemző, hogy odafigyelnek pénzügyeikre, rendszeresen félretesznek, és befektetésben tartják megtakarításaik egy részét.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?