Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészletének emelkedését akadályozta meg.
Száz százalékoskamatra adott uzsorakölcsönt egy család Pest megyében. Aki nem tudott fizetni, azt halálosan megfenyegették, ráadásul még drogokat is terjesztettek a településen.
- mondta Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. A megvádolt három ember 2009 és 2014 júniusa között abból tartotta el családját, hogy az anyagi gondokkal küzdő falubelieknek százszázalékos kamatra adtak kölcsönt. Noha a településen szinte mindenki tudta, hogy a kért 60-80 ezer forintnak a dupláját kell majd visszafizetni, a jobbára családi pótlékból, árvaellátásból, vagy önkormányzati segélyből élő károsultak szorult anyagi helyzetükben gyakran hónapról hónapra a vádlottakhoz fordultak.
A három vádlott a járandóságok megérkezését követően azonnal behajtotta a tartozást, így az érintett családok már a hónap elején pénz nélkül maradtak, ezért újabb és újabb kölcsönért folyamodtak. Aki késlekedett a visszafizetéssel, vagy vonakodott a "módszertől", azt gyakran a torka elvágásával fenyegették meg. A halmozódó anyagi gondok miatt többen a közüzemi számláikat sem tudták fizetni, volt, akinél az áramot is kikapcsolták.
Az ügyészség üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekménnyel és zsarolással vádolja a családtagokat, a férfi vádlottnak ezen felül új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt is bíróság elé kell állnia. Az ügyészség bizonyítékai szerint a férfi 2012-től Herbál nevű szert értékesített 0,5 grammos adagokban a házukhoz érkező kuncsaftoknak. A három vádlott közül ketten előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.







