1 °C Budapest

Megszereztük a behajtók titkos feketelistáját

Pénzcentrum
2014. október 29. 11:14

Az Igazságügyi Minisztérium 100 pontos problématérképet készített a bírósági végrehajtókról. A dokumentum még nem publikus, azonban megkeresésünkre a minisztérium elárult néhány részletet. Hogyan érvényesül a fokozatosság elve, hogyan cselezik ki az adósok a behajtókat?

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) múlt héten elkészült azzal a tanulmányával, amely a bírósági végrehajtókkal kapcsolatos problémákat egy 100 pontból álló, úgynevezett problématérképen ábrázoltak. Ugyan a minisztérium egyelőre ezt nem teszi közzé, azonban megkeresésünkre összefoglalták annak lényegét. A minisztérium válasza szerint nem csupán a behajtók kötelezettségeit kellene jobban szabályozni, hanem az ügyfelek kibúvóit is meg kell szüntetni.

Fontos leszögezni, hogy az összegyűjtött hiányosságok nem minden behajtóra vonatkoznak, a minisztérium az általános problémákat szedte össze egy dokumentumba, amely alapján később a bírósági végrehajtásokról szóló törvényt módosíthatják. De mik az alapvető problémák a behajtásokkal?

1. Nem tartják be az ügyfélfogadási időt

Ez talán az egyik legkézenfekvőbb probléma, mégis az ügyfeleknek rengeteg bosszúságot (idő és pénz) okoz a megbízhatatlan félfogadás.

A végrehajtó cégek jelentős része ugyanis nem tesz eleget az ügyfélfogadási, nyitvatartási kötelezettségének. Sokszor gyakorlatilag elérhetetlenek az eljárási szereplők számára.

2. Az adósok túladnak értékeiken

Az adósok jól ismerik a végrehajtás eszközrendszerét, így még a tartozások végrehajtási szakaszába kerülése előtt megszabadulnak a vagyonuktól. Végrehajtható vagyon hiányában a gyakorlatban minden harmadik követelés behajthatatlan, amely az eljárás szüneteléséhez, majd törvény szerint a végrehajtás megszűnéséhez vezet.

3. Előtérbe kerül a fokozatosság a behajtások során

Ez azt jelenti, hogy a végrehajtó nem az ingatlan elárverezésével kezdi meg a tartozás behajtását, hanem megpróbál másfajta pénzügyi konstrukciót, részletfizetést kínálni, majd az ingóságokat, gépjárműveket, nyaralót veszi el, és csak ezután hajtja be a lakóingatlanon a fennálló tartozást.

Ennek ellenére a nagy összegű, és az ingatlanfedezetű tartozások esetén a hitelező érdekeit is előtérbe helyezheti egy jövőbeni szabályozás, ráadásul a fokozatosság miatt a behajtás időben is tolódik.

Nagy összegű és jelzáloggal biztosított követelések végrehajtása során a fokozatosságnak nincs értelme, ugyanis az időmúlás az adós érdekeit is sérti (pl. több járulékot kell fizetni, a kamatok halmozódnak).

-olvasható az IM válaszában. Ez azt jelenti, hogy az adósnak is kedvező lehet, ha egyes esetekben nem veszik figyelembe a fokozatosság elvét.

Lényeges, hogy a behajtók csak akkor kezdjék a lakáson a behajtást, ha a többi értéken minden kétséget kizáróan nem hajtható be a teljes tartozás.

A gyakorlatban párhuzamosan zajlanak a behajtási cselekmények. Kiemelendő, hogy az arányosság elve csak korlátozásokkal érvényesülhet (pl. kis értékű ügyben autó árverezése).

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

4. Az ügyek rendezése személyekhez köthető

Ahányan tartoznak egy szerződés keretein belül, annyi különböző ügymenet van, ami többszörösére emeli a feldolgozandó ügyek számát. A cél az lenne (a szabályozásba ez kerülhet), hogy a tartozásokat szerződésenként tárgyalják a bíróságok, és a behajtások is ezek szerint működjenek.

Gyakran előfordul az is, hogy egyes szerződésekben résztvevők ügyeit más bíróság tárgyalja az eltérő lakcím miatt. Így ez hatalmas többletterhet jelent a bíróságoknak, ami a szerződésenkénti ügymenet bevezetésével megszűnhetne.

5. Be nem tartott határidők

A végrehajtó cégek a törvény szerint kötelező eljárási határidőket nem tartják be (az ügyfeleket késedelmesen értesítik, késedelmesen válaszolnak a levelekre stb.), azonban az ügyfelek határidőit az adósok védelmében rendszeresen figyelembe veszik (pl. kilakoltatási moratórium, végrehajtási jog bejegyzése, részletfizetési kérelem, az értékesített ingatlan önkéntes elhagyása).

6. A jogsértőt megilleti az ártatlanság vélelme, de...

Az Alkotmánybíróság (AB) határozatában kifejtette, hogy a bírósági határozatok tiszteletben tartása, a jogerős bírósági döntések teljesítése - akár jogszerű kényszerítés árán is - a jogállamisággal kapcsolatos alkotmányos értékekhez tartozik. A végrehajtási eljárásban már nem a mindenkit megillető alkotmányos személyi jogokat kell elvont módon védeni, hanem az "ártatlanságában" a megelőző eljárás során megcáfolt jogsértővel szemben kell konkrét törvényes kényszerítő eszközöket alkalmazni.

Ha ugyanis a végrehajtási rendszer gyenge és könnyen kijátszható, akkor óhatatlanul a bírósági határozatok lebecsüléséhez, jogbizonytalansághoz, a jogtudat romlásához, a jogállamiság sérelméhez vezet. A bírósági határozatok végrehajtásakor nem lehet ugyanis feltételezni, hogy az adós először akkor szerezne tudomást a követelésről, amikor a végrehajtó a lakásán megjelenik. A tipikus esetben az adós már a keresetlevél (fizetési meghagyás) kézbesítése során értesül a vele szemben fennálló követelésről. A bírósági eljárásban részt vehet, védekezhet, bizonyítási indítványt terjeszthet elő, és az adósnak módjában áll az önkéntes teljesítés is. Ha mégsem teljesít, kiszolgáltatottnak, ártatlannak, emberi méltóságában sértett személynek semmiképpen nem lehet őt tekinteni. Az alkotmányos rend védelme a végrehajtási eljárás e fázisában éppen a jogszerű kényszerintézkedések hatékony alkalmazásával érvényesül.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 16:32