26 °C Budapest

Devizahiteles elévülés: itt az új javaslat

Pénzcentrum
2014. július 2. 15:00

Rogán Antal korábbi jelzésének megfelelően ma be is nyújtotta módosító javaslatát a devizahiteles csomaghoz, melyben rögzíti: a devizahitelesek követelésének elévülése a szerződés lejárta után kezdődik, és a követelés a teljes szerződési jogviszonyra kiterjed. Az elszámolásról külön törvényben rendelkeznek majd.


A devizahitelesek követeléseinek elévülését tisztázó, ma benyújtott módosító javaslatban Rogán az alábbi javaslatokat tette:

  • A Polgári Törvénykönyv elévülésre vonatkozó szabályait úgy kell értelmezni, hogy a devizahitelesek követeléseinek elévülése onnantól kezdve indul el, amikor a szerződés már megszűnt,
  • amíg a felek bármelyikének követelése illetve ellenkövetelése áll fenn a szerződésekkel kapcsolatban, addig az elévülési idő nem kezdődhet meg,
  • az elszámolási kötelezettség a teljes szerződéses jogviszonyra, vagyis a törlesztés teljes időszakára érvényes,
  • ennek indoka, hogy a szerződés a felek között olyan huzamos ideig tartó, folyamatos, egységes jogviszonyt állít fel, amelyből eredő követelések a jogviszony fennállása alatt nem évülhetnek el,
  • azt is leszögezi, hogy ha egy szerződésnél az elszámolásról szóló törvény elfogadásáig járna le éppen az 5 éves elévülési idő, akkor ez a szerződés sem évülhet el

Előzmények

Tegnap a Bankszövetség főtitkára, Kovács Levente sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elévülés szabályozásának felrúgását is méltánytalannak tartanák. Az elévülés kérdésében a jogi szakma véleménye megosztott, sokan nem értenek egyet a most napvilágot látott módosító javaslat jogértelmezésével.

NEKED AJÁNLJUK
Erősen kezdi a hetet a forint

A forint 0,3 százalékkal áll erősebben az egy héttel korábbi, hétfői kezdésnél az euróval és 0,5 százalékkal erősebben a dollárral és a svájci frankkal szemben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 11. 17:31
Súlyos betegség következtében életének 61. évében elhunyt Kis Ervin Egon újságíró, dokumentumfilmes,...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 11. 16:50
Aki 2021 második felében egy 60 négyzetméteres budapesti lakás helyett Érden vásárolt, a Bankmonitor...
Holdblog  |  2026. augusztus 10. 11:25
HOLD After Hours Balásy Zsolttal és Pekár Dáviddal Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD Af...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 7. 08:00
A városi hőségnek évente 350 ezren esnek áldozatául. Két friss kutatás egybehangzó eredménye szerint...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?