Bár a forint viszonylag kis devizának számít, a lakosság és a digitalizálódó hazai vállalkozások nemzetközi kitettsége rendkívül magas.
A Magyar Bankszövetség képviselőivel tárgyalt kedden délután a nemzetgazdasági miniszter a devizahitelek problémájának megoldásáról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A devizahiteles téma várhatóan szerepelni fog a kormány szerdai ülésén is, és hamarosan döntés születhet az első devizahiteles csomagról, amely a jogszerűtlenségeket (egyoldalú kamatemelések és árfolyamrés) lesz hivatott kiküszöbölni.
A Nemzetgazdasági Minisztériumban megtartott megbeszélésen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár, Greinstetter Balázs kabinetfőnök, valamint Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke és Becsei András alelnök vett részt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium anélkül, hogy részleteket árult volna el a megbeszélésről.
Rogán Antal frakcióvezető hétfőn, napirend előtti felszólalásában arra kérte a kabinetet, készítse el a jogi megoldását annak, hogy azok, akikkel szemben tisztességtelenül jártak el a bankok, visszakapják az őket illető pénzt, azt, amelyhez normál esetben csak peres úton juthatnának hozzá. A frakcióvezető közölte: ennek kell az első lépésnek lenni, míg egy második lépésben történhet meg a devizahitelek végleges kivezetésének rendezése, ezzel az árfolyamkockázat megszüntetése. Ezzel lényegében eldőlt, hogy a kormány két különböző csomagon dolgozik: 1. az egyoldalú kamatemelések és az árfolyamrés jogszerűtlenségét orvoslón most, 2. a devizahiteleket a magyar pénzügyi rendszerből kivezetőn őszig.
Varga Mihály szerdán közölte, hogy a kormány szerdai ülésén megvitatja egy szakértői csoport munkaanyagát a devizahitelesek helyzetének megoldására a Kúria jogegységi döntése után. A Portfolio múlt heti becslése szerint az egyoldalú szerződésmódosítások korrekciója egyszeri közel 300 milliárd forintjába, az árfolyamrésé pedig egyszeri közel 100 milliárd forintjába kerülhet a bankszektornak, amennyiben a kormány az eredeti állapotokat akarja helyreállítani, és nem számolunk a (polgári jogban elvileg létező) 5 éves elévülési idővel.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.






