26 °C Budapest

Mi lesz a devizahitelekkel? Ma is erről tárgyaltak

MTI
2014. június 10. 19:06

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a bankszövetséggel egyeztetett a devizahitelek kivezetésének lehetőségeiről kedden - derül ki a minisztérium MTI-nek eljuttatott közleményéből.

A Nemzetgazdasági Minisztérium képviselői Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár vezetésével a Magyar Bankszövetséggel egyeztettek a devizahitelek kivezetéséről. A tárca többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon - írták.

Az NGM vezetői folyamatosan értekeznek a devizahitelesek problémájának megoldásáról az érintett szereplőkkel, "hiszen sokféle megoldás lehetséges"; a tárca elkészítette a szükséges háttérszámításokat és elemzéseket. A kormány célja változatlan: kivezetni a devizahiteleket a magyar pénzpiacról, figyelembe véve a hitelesek, az állam és a bankok érdekeit is - áll a közleményben.

A tárca közleményében emlékeztet arra, hogy a kormány eddigi intézkedéseivel már több, mint 450 ezer devizahitelesen segített.

A Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, Wellmann György június 3-án, a Kásler Árpád kontra OTP per tárgyalása után jelentette be, hogy a Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tájékoztatása szerint négy olyan kérdést mérlegel majd a Kúria Polgári Kollégiuma, amelyek a szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatosak. Megvizsgálják, hogy a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e a tekintetben, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, valamint a pénzintézet, az árfolyamkockázattal kapcsolatos, esetlegesen tévesen adott tájékoztatása miatt tisztességtelen-e a szerződés. A Kúria vizsgálja továbbá, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás milyen körülmények között felel meg az átláthatóság követelményének, valamint azt is, hogy az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen-e.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Bankmonitor  |  2026. május 21. 15:24
Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten - pont azon a panelp...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?