29 °C Budapest

A devizahiteleseknek is üzent Varga

Pénzcentrum
2014. június 8. 09:14

A kormány többféle javaslattal készül a Kúria jogegységi döntésére a devizahiteles probléma megoldása érdekében azért, hogy a határozat megszületése után a lehető legrövidebb időn belül lépni tudjon - mondta Varga Mihály régi-új nemzetgazdasági miniszter szombaton a Hír TV P8 című műsorában.

A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben.

Varga Mihály kiemelte, hogy sokféle megoldás lehetséges, amelyekről egyeztetni fognak az érintett szereplőkkel. Elmondta, a bankoknak is érdeke, hogy "ettől a problémahalmaztól megszabaduljanak".

Hozzáfűzte, hogy kedden már a Magyar Bankszövetség képviselőivel tárgyal, a kormány célja változatlan: ki kell vezetni a devizahiteleket.

Beszélt az adórendszerről és az euróbevezetésről is

Az adórendszerrel kapcsolatban kifejtette, hogy továbbra is a jövedelmet terhelő adók csökkentése a fő irány. Varga Mihály kitért arra is, hogy 2013 volt az első év, amikor az egykulcsos, 16 százalékos adórendszer tiszta formájában valósult meg, s az erről szóló bevallások nemrég érkeztek be az adóhivatalhoz.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elmondta, augusztus körül lesznek pontos információk arról, hogy az egykulcsos adórendszer milyen bevételeket hozott. Lehetőség szerint tovább kellene csökkenteni az szja-kulcsot, de azt is látni kell, hogy ennek költségvetési vonzata van - hívta fel a figyelmet a miniszter.

Úgy vélte, örülni kell, ha a magyar gazdaság olyan helyzetbe kerül, hogy be tudja vezetni az eurót; ez nagy előrelépés 2010-hez képest. "Most eljutottunk oda, hogy a magyar gazdaság csatlakozásközeli állapotba került" - mondta.

Varga Mihály szerint 2-3 éven belül reális lehet a magyar eurócsatlakozás is, azonban az euróövezet problémái miatt a csatlakozás "alapos átgondolást igényel", mérlegelni kell az előnyöket és hátrányokat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 21:26
Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 1. 11:32