21 °C Budapest

Devizahitelesek: már kész a megoldást jelentő jogszabály

Pénzcentrum
2014. március 22. 10:20

A szaktárcák már több megoldást is kidolgoztak a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabályra, így a Kúria határozatát követően néhány hét múlva beterjeszthető lesz a szükséges jogszabálytervezet - mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek.

Az igazságügyi tárca államtitkára szerint a devizahitel-szerződéseknek azokat a kikötéseit írhatja át az Országgyűlés, amelyek durván megsértik a fogyasztók érdekeit, jelentős érdeksérelmet pedig leginkább az árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés okoz.

Olyan jogszabályt kell alkotni, amely általános érvénnyel rendezi a visszás pontokat, ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy a szabályozás ne hozza hátrányos helyzetbe a forintban tartozókat - mondta.

Az eddigi adósmentő kormányzati lépésekkel kapcsolatban kifejtette, hogy "a végtörlesztés nem okozott semmilyen pénzügyi fennakadást, de az árfolyamgát rendszere sem ingatta meg - az egyébként szilárd lábakon álló - magyar bankvilágot".

A napilapnak adott interjúban részletezte az árfolyamgát előnyeit is. Úgy vélekedett, hogy "aki nem lép be az árfolyamgátba, hónapról hónapra pénzt ajándékoz a banknak".

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 22. 21:59
Csaknem 7 milliárd forintos megtakarításról, műsorok megszüntetéséről és visszatéréséről, valamint a...
Holdblog  |  2026. július 22. 11:01
Az Ozempic és rokonai már rég nem egyszerű fogyasztószerek. A legújabb kutatások szerint az agy juta...
iO Charts  |  2026. július 22. 11:01
Miről szól a Partvonalról rovat? A korábbi Partvonalról rész után, amiben az OpenAI-t tárgyaltuk ki,...
Bankmonitor  |  2026. július 22. 09:51
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészlet...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?