Nem lehetetlen: így tudsz önerő nélkül lakást venni

Pénzcentrum
2014. március 10. 12:03

Érdekes állítással kereste meg a szerkesztőségünket egy olvasónk, szerinte nem lehetetlen 2014-ben Magyarországon lakáshitelt felvenni önerő nélkül. A kijelentés meglepően hangzik, emlékezhetünk arra, hogy a korábbi hitelek bedőlésének is ez volt az elsődleges oka. Az állam szigorú szabályozást vezetett be arra, hogy mekkora önerővel kell rendelkeznie a hitelfelvevőnek. A Pénzcentrum.hu utánajárt, hogy lehet ma Magyarországon önerő nélkül hitelt felvenni.

A jogszabályok szerint húsz százalék önerőre van szükség ahhoz, hogy lakáshitelt tudjunk felvenni ma Magyarországon, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy minél nagyobb önerőt vállalunk, annál kedvezőbb ajánlattal találkozhatunk. A jövedelmünk is számít a teljes hiteldíjmutató (THM) meghatározásánál, ha egy bizonyos összegnél magasabb összegnél (általában nettó 250 ezer forint) jobb a fizetésünk, akkor kedvezményeket élvezhetünk több banknál is.

Erős a forint, most vennék fel devizahitelt
Semmi sem bizonyítja, hogy a forint árfolyama visszaerősödik a korábbi szintre, így még mindig pórul járhatunk az árfolyam emelkedése miatt, hiszen 15-20 évre kell terveznünk. Érdekesség, hogy ugyanaz a kormányrendelet szigorított a devizahiteleken, ami a forinthitelek kötelező önerejét határozta meg. Az euró esetén legalább 40 százalékos, míg a svájci frank esetében legalább 55 százalékos önerőt követel meg a szabályozás. Előírja továbbá, hogy devizahitelt csupán a minimálbér tizenötszörösét keresve vehetünk fel. Ezzel gyakorlatilag megszűnt Magyarországon a lakossági, lakáscélú devizahitel.


Ugyan az önerőre vonatkozó szabályozást a hitelintézetek szigorúan veszik, mégis van néhány módja annak, hogy megkönnyítsük a hitelfelvételt, vagy akár ténylegesen önerő nélkül tudjuk a hitelünket felvenni. Az egyik ilyen lehetőség az, hogy személyi hitelt veszünk fel egy másik banknál. Ez azt jelenti, hogy az önerőhöz szükséges összeget részben, vagy egészben egy másik hitelintézet személyi kölcsönéből fedezzük.

  • Előny: Önerő nélkül, vagy kisebb önerővel is felvehetünk hitelt.
  • Hátrány: Nagyobb teher a személyi kölcsön magasabb THM-je miatt.

Másik kiskapu, hogy úgynevezett pótfedezetet vonunk be a szerződésbe, azaz fedezetként nem csak a megvásárolandó ingatlant, hanem egy másik ingatlant is beszámíttatunk a bankkal.

  • Előny: Valóban önrész nélkül tudjuk felvenni a hitelt, és a törlesztés előrehaladtával a pótfedezetről lekerül a jelzálog.
  • Hátrány: Ha rövid időn belül fizetésképtelenné válunk, akkor jó eséllyel mind a két ingatlan a banké lesz.

Nem az önerő pótlására szolgál az adóstárs bevonása, viszont a kiskeresetűeknek könnyíti meg a hitelfelvételt. Ebben az esetben a bankkal nem egy személy lép szerződésre, hanem kettő, így mind a ketten teljes mértékben felelősséget vállalnak az adósságra. Adóstárs csak közeli hozzátartozó lehet, altalában házastárs vagy testvér kerül bevonásra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Előny: Kevés igazolt jövedelemmel is felvehetünk lakáshitelt.
  • Hátrány: Az adóstársnak is átfogó a felelőssége a hitelen.
Pénzcentrum vélemény
Az önerőre vonatkozó szabályozást nem véletlenül vezették be 2009-ben, hiszen ez volt a legfőbb oka annak, hogy rengeteg lakáshitel bedőlt. Ezért, és a fent már említett kockázatok (több ingatlan elvesztése, család eladósodása stb.) miatt továbbra sem jó ötlet az önerő nélküli lakáshitel felvétele. Lakásvásárlásba érdemes úgy belevágni, hogy minél nagyobb önerővel rendelkezünk, így lecsökkenthetjük a hitelünk futamidejét, amivel olcsóbbá tehetjük a kölcsönünket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 29. 15:12
Szeptember1-jétől Hamza Kata csatlakozik a Yettel Magyarországhoz a Márka- és marketingkommunikációs...
Holdblog  |  2025. július 29. 10:09
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge...
KonyhaKontrolling  |  2025. július 28. 07:45
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekéne...
Kiszámoló  |  2025. július 26. 14:47
A reddites fiúk új  meme részvényt találtak maguknak, a GoPro-t, sikerült is néhány nap alatt 98%-os...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 29. kedd
Márta, Flóra
31. hét
EZT OLVASTAD MÁR?