A kormány és a főváros heteken belül megállapodhat Budapest kritikus pénzügyi helyzetének rendezéséről.
Az Alkotmánybíróság mondhatja meg, hogy a törvényhozás milyen mértékben és módon avatkozhat be a szerződéses viszonyokba, s a jogalkotás a devizamegállapodások mely elemeit érintheti - mondta a Magyar Nemzetnek Répássy Róbert államtitkár. A lap úgy tudja: a devizaügyben az AB a végső tervezet kimunkálásán dolgozik.
Megvárja a kormány az Európai Bíróság, a Kúria és az Alkotmánybíróság (AB) döntését is - ezt mondta a Magyar Nemzet érdeklődésére Répássy Róbert. Az igazságügyi tárca államtitkára szerint az ítéletekre azért van szükség, hogy a kabinet mérlegelni tudja, mekkora a mozgástere. Úgy vélte, elsősorban az Alkotmánybíróság mondhatja meg, hogy a körülmények változása miatt a törvényhozás milyen mértékben és módon avatkozhat be a szerződéses viszonyokba.
Azt nem várjuk az AB-től, hogy közölje, milyen rendezést hajlandó elfogadni - tette hozzá -, ám jó lenne, ha a határozat körvonalazná a főbb szempontokat. Például azt, hogy a szerződések mely elemeit érintheti a jogalkotás, s a hosszú időre szóló megállapodások esetében mit jelent a visszamenőleges szabályozás tilalma. Utóbbiról Répássy Róbert azt mondta, szerinte a tartós hitelszerződéseknél a törlesztőrészletek megváltoztatása nem jelent visszamenőleges módosítást, ha a gazdasági viszonyok lényegesen átalakultak.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






