Bár az intézmény teljes körű banki engedéllyel rendelkezik, lakossági termékei és szolgáltatásai egyelőre nem érhetők el.
Miközben a Kúria halogatja a devizahiteles ügyekkel kapcsolatos jogegységi határozat hiányzó pontjainak megalkotását, újabb lakossági hitelszerződést semmisített meg bíróság a napokban. A bank nem írta le előre a törlesztőrészleteket - írja az Index.
A Fővárosi Törvényszék másodfokú döntésével decemberben megsemmisítette a Budapest Bank 2007-ben megkötött lakossági hitelszerződését. Az ítélet megváltoztatta az elsőfokon hozott döntést, és teljes mértékben az adós felperesnek adott igazat.
A törvényszék szerint a bank elmulasztotta a törlesztőrészletek feltüntetését az eredeti szerződésben. A szerződéskötés időpontjában hatályos hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint viszont érvénytelen és semmis az a fogyasztási, illetve lakossági kölcsönről szóló megállapodás, amelyben nem rögzítették a havonta fizetendő részletek számát, összegét, és a törlesztések időpontját.
A bíróság szerint a rendelkezés azzal a céllal született, hogy megvédje a fogyasztókat, és hogy kötelezően a rendelkezésükre álljon minden szükséges adat a fizetési kötelezettségek teljesítéséhez.
Az Index úgy tudja, a bank azzal érvelt, hogy a részletek feltüntetése azért hiányzott a szerződésből, mert a változó körülmények miatt nem lehetett előre egzakt módon kiszámolni. A bíróság ezt nem fogadta el, leszögezve: nem volt akadálya annak, hogy a pénzintézet meghatározzon egy törlesztő részletet azzal a kikötéssel, hogy bizonyos feltételek mellett az összeg változhat.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






