Eljárási szabályokat, normavilágosságot, szerződéses szabadságot, jogbiztonságot, tulajdonhoz való jogot és jogegyenlőséget is sért a végtörlesztésről szóló 2011. évi CXXI. törvény - tudta meg a Portfolio.hu a Bankszövetség álláspontját. A bankok a törvény visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól. Az Alkotmánybíróság tájékoztatása szerint a beadvány még semmilyen stádiumban sincs, még azt sem tudni, mikor tárgyalnak róla.
Nem nyilatkozik a Bankszövetség arról a beadványról, melyet a végtörlesztési törvény ellen adtak be a múlt héten az Alkotmánybírósághoz, a Portfolio.hu azonban jó néhány részletet megtudott a dokumentumról.
A végtörlesztést a 2011. évi CXXI. törvény szabályozza, a Bankszövetség ennek visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte. A bankok szerint elsődlegesen eljárási szabályokba ütközik a végtörlesztés, hiszen súlyosan sérti a jogalkotásról szóló törvényt, ugyanis előzetes hatástanulmány és kötelező egyeztetések nélkül jött létre. Emellett sem a parlamenti elfogadás módja, sem pedig a gyorsított ütemű hatályba léptetés nem felelt meg az Alkotmánynak a bankok szerint, illetve a normavilágosság követelményét sem veszi figyelembe az intézkedés.
Az alkotmánybírósági beadvány szerint a törvény másodlagosan az alapjogok sérelme miatt tekinthető alkotmányellenesnek. A szervezet szerint a végtörlesztés súlyosan alkotmánysértő több ok miatt is:
1. Szerződéses szabadságot sért: A Bankszövetség szerint nem társadalmi méretű problémát kezel a törvény, hiszen a jómódú és hitelképes ügyfelekre koncentrál, anélkül, hogy az indokolt lenne. Felhívták a figyelmet: az árfolyamváltozások nem egyoldalúan érintik a hiteleseket, a bankok (akik a kötvényesek, betétesek pénzét helyezik ki) számára sem okoznak nyereséget. Információink szerint a bankok jelezték, hogy az árfolyamváltozás lehetősége előre látható volt, és nem is volt egyirányú. A bankok szerint ezért sérül az Alkotmány 9. paragrafusában megfogalmazott garantált piacgazdaság elve.
2. Jogbiztonságot sért: utólagosan megkérdőjelezi a törvény a már megkötött szerződések betartásának kötelezettségét, sértve az Alkotmány 2. paragrafusában megjelenő jogállam elvét. Ez a gazdaság egészének működése szempontjából károkat és kockázatokat okoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
3. Tulajdonhoz való jogot sért: a követelés (hitelkövetelés) tulajdonjogot is jelent, így a törvény sérti a tulajdonhoz való jogot is. A bankok szerint nagy az okozott kár, és egyensúlytalanságot okoz a magántulajdon viszonyaiban, hisz az állam nem igazolta, hogy kiemelt közérdekről lenne szó, és kompenzációs szabályokat sem hozott.
4. Jogegyenlőséget sért: a szerződés felmondásának időpontját mint kizáró okot úgy határozza meg a törvény, hogy az sérti az Alkotmány szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
A beadvány elbírálásáról egyelőre nincs nyilvános információ, a Portfolio.hu-nak korábban nyilatkozó alkotmányjogászok szerint azonban valóban durva beavatkozás a piacgazdaság rendjébe a végtörlesztésről szóló kormánydöntés, amely nemcsak a hatályban lévő Alkotmánnyal, de a jövőre életbe lépő új alaptörvénnyel is ellentétes.
Durva drágulás jöhet a hiteleknél: keményen ráfázhat minden magyar, ha ezt meglépik a végrehajtókkal
Az interjúban szó esik a végrehajtási költségek összetételéről, a munkabérből történő levonások szabályairól.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.






