Bajbajutott devizahiteleseken nyerészkedő szolgáltatókat vizsgál a PSZÁF

Pénzcentrum
2011. február 22. 09:32

Számos bejelentés érkezik a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez azzal kapcsolatban, hogy mind több és több különböző szolgáltató ígér segítséget a bajbajutott devizahiteleseknek. Binder István a felügyelet szóvivője elmondta: vizsgálják, hogy milyen szabályozó intézkedésekre van szükség az ügyfelek védelmének érdekében - írja a Napi Gazdaság.

A hitelintézeti törvény szerint azt kell leellenőrizni, hogy a szóban forgó vállalkozások kinek a nevében illetve javára járnak el - vélik jogi szakértők. Amennyiben a bank érdekében intézi az ügyet úgy ügynöki, ha pedig az ügyfél érdekeit képviseli, úgy alkuszi tevékenységről beszélhetünk. Fontos kiemelni, hogy mindkét tevékenységet csak felügyeleti engedély birtokában lehet végezni.

Az egyik leg erőteljesebb szolgáltató ezen a területen, a Budapesten és Szolnokon saját irodával, valamint több vidéki városban képviselettel jelenlévő Vár Holding Kft. A társaság, egyszeri, 25 ezer forintos díjért cserébe üzleti és jogi segítséget nyújt azoknak, akik törlesztési gondokkal küzdenek. A vállalat felkeresi az ügyfélnek hitelező pénzügyi szolgáltatókat és eljár annak érdekében, hogy a hitel kondícióit átalakítva a hiteles fizetni tudja tartozását. Amennyiben sikerrel járnak, az ügyfélnek további 35 ezer forintotos sikerdíjat számláznak ki.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm