21 °C Budapest

Fekete nyár a BAR-listán

Pénzcentrum
2010. július 28. 11:20

Némileg csökkenő ütemben, de továbbra is hónapról hónapra nő a Központi Hitelinformációs Rendszerben tároltak száma hazánkban. Õk azok, akik legalább 90 napon keresztül nem tudták fizetni törlesztőrészleteiket, esetleg másfajta mulasztást, visszaélést követtek el az elmúlt öt évben. A közkeletű nevén BAR-listás magánszemélyek száma a legfrissebb, júniusi adatok szerint egy év alatt 137 ezerrel 853 ezerre nőtt, a fennálló mulasztások száma pedig már meghaladta az 1 millió 189 ezret. A BAR-lista tehát soha nem látott hosszúságú, a rajta szereplőknek alig maradt lehetőségük banki hitelfelvételre.



A BISZ Zrt. Központi Hitelinformációs Rendszere a vállalkozások mellett azokat a természetes személyeket és ezek mulasztásait, visszaéléseit tartja nyilván, amelyek a pénzügyi intézményekkel kötött hitel- vagy hiteljellegű szerződésben vállalt kötelezettségeiknek a minimálbér összegét meghaladó mértékben folyamatosan több mint 90 napon keresztül nem tettek eleget. Június végéig 825 ezerre nőtt a lakossági alrendszerben tárolt személyek száma, ezzel szemben 2008 októberében még "csak" 599 ezren voltak a BAR-listások.


Ha szakaszoljuk a BAR-lista szempontjából a válság elmúlt több mint másfél évét, azt láthatjuk, hogy a 2009 második és negyedik negyedévében volt a legnagyobb a növekedés a feketelistára kerülők számában. Előbbiben a gyenge forintárfolyam miatt megnövekvő törlesztőrészleteknek, utóbbiban pedig a reálgazdasági nehézségeknek (munkanélküliség, reálbér-csökkenés) lehetett döntő szerepük. Amint azonban az alábbi ábrán is látható, az idei évben már lassult a BAR-listások számának növekedése. Óvatosságra int viszont minket a tavaly év második felére jellemző szintnél gyengébb forintárfolyam, amely ha tartós marad, már önmagában is ismét jelentősen növelheti a rendszerbe kerülők számát.


A válság kezdetén, 2008 októberében még "csak" 633 ezer volt a fennálló lakossági mulasztások száma a rendszerben, ám ez idén június végére 1 189 ezer fölé nőtt. Bár a lakásárverezések jelenleg is szünetelnek, tavaly év végén hatvanezer jelzáloghitel esetében állt fenn 90 napon túli tartozás, és ez a szám azóta csak tovább nőhetett. A PSZÁF ezzel kapcsolatos statisztikái várhatóan augusztusban jelennek meg, becsléseink szerint csaknem minden tizedik jelzáloghiteles esett mára legalább 90 napos késedelembe. A KHR rendszerben a mulasztás megszűnik, ha az ügyfél teljes tartozása rendeződik (a hátralék kiegyenlítésével, fedezet, kezes igénybe vételével, vagy akár a szerződés átütemezésével), a lezárt mulasztások azonban az üzleti lekérdezésekben a lezárást követően még további öt évig láthatók. Utóbbiak száma a 2008. októberi 324 ezerről mára 373 ezerre nőtt.


Öröm az ürömben, hogy a fennálló mulasztások havi növekedési üteme idén már kisebb, mint a tavalyi év átlagában: havi 1.7-2.5%-os emelkedés volt tapasztalható az év első felében a tavalyi évben nem ritka 4%-os növekedéssel szemben. Ugyan a késedelmes hitelek pontos összetételét nem ismerjük, a bankok elmondása alapján számarányukat tekintve döntően kisebb volument képviselő fedezetlen hitelekről lehet szó, az összeget tekintve viszont jelentős lehet a nagyobb értékű lakáshitelek részesedése.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)


Továbbra is nehéz helyzetben vannak a vállalkozások is, júniusban 8877-re emelkedett az első félévben fizetésképtelenség miatt bedőlt cégek száma, júliusban pedig elérte a tízezret, ami rekordot jelent ilyen hosszúságú időszak alatt. Az év első felében összességében 15 százalékkal több cég felszámolását tették közzé, mint egy évvel korábban - derült ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Júniusban 1682 felszámolási eljárás indult, ez mindössze 14-gyel marad el a mindenkori rekordtól, és 40 százalékkal több, mint egy évvel korábban.


Az Opten adatai és a KHR-ben tárolt adatok mégsem hasonlíthatók össze, míg ugyanis a KHR lakossági alrendszere negatív listás, a vállalkozói hitelnyilvántartás teljeslistás nyilvántartás, amely a vállalkozások referenciaadat-szolgáltatókkal kötött összes hitel- vagy hiteljellegű szerződésének teljeskörű nyilvántartását végzi. Ezért sem lehet messzemenő következtetéseket levonni az alrendszer adataiból, annyi mindenesetre elmondható, hogy a vállalkozások mintegy 43 ezerrel kevesebb fennálló hitelszerződéssel rendelkeznek, mint 2008 októberében (összesen 421 ezerrel), és a tavalyi számhoz hasonló, mintegy 177 ezer vállalkozás szerepel a rendszerben. A teljeslistás vállalkozói hitelnyilvántartáson túl a negatív listás (egy hónapon túli és egymillió forint feletti) bankszámla sorbanállásokat és a készpénz-helyettesítő fizetési eszköz elfogadásával való visszaéléseket is tárolja a rendszer.


A BISZ Zrt.-nél tavaly kezdődött el egy önkéntes, teljes listás lakossági nyilvántartási rendszer kiépítése, és nem sokat kellett várni a versenytárs megjelenésére sem: az olasz székhelyű CRIF is hasonló tevékenységbe kezdett hazánkban. Mindez elősegítheti a bankok hatékonyabb kockázatkezelését, és megbízhatóbbá teszi az ügyfelek kockázati besorolását. Ezzel, ha minimálisan is, hozzájárul ahhoz, hogy a rossz adósokból fakadó veszteségeket egyre kevésbé a rendszeresen teljesítők fizessék meg. Nagy hiányossága azonban mindkét rendszernek, hogy a jogszabályi feltételek miatt az ügyfelek önkéntes hozzájárulásán alapul, így aligha ad teljes képet fizetési fegyelmükről.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 25. 09:18
Az új kőolaj-beruházásoknak és az eletrifikációnak is új löketet adhat a közel-keleti háború. Mivel...
MEDIA1  |  2026. április 24. 18:24
Digitális tartalomégetést hajtott végre a közösségi média felületén az Orbán Viktorhoz közeli csator...
Bankmonitor  |  2026. április 24. 14:33
Mivel Magyarországon a nők átlagosan alacsonyabb nyugdíjból élnek, mint a férfiak, ráadásul a KSH ad...
ChikansPlanet  |  2026. április 24. 08:00
Egy évtizede még a kihalás fenyegette Szardínián a griffon keselyűket, számuk azonban egy friss méré...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 25. szombat
Márk
17. hét
Április 25.
Malária világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 25. 10:02