14 °C Budapest

Ezért osztják a lakáshitelt a brit bankok?

2010. május 17. 16:58

A brit jelzáloghitelezési tanács jelentése szerint februárról márciusra 25%-kal 45 ezerre emelkedett a lakásvásárlók által benyújtott és sikeresen elbírált új hitelkérelmek száma.

A tanács főigazgatója elmondta, hogy a márciusi számok mindenképpen bíztatóak, azonban az első negyedévben összességében még így is 35%-kal kevesebb volt a hitelkérelmek száma, mint az előző év utolsó negyedévében.


Forrás: BBC

Ennek hátterében minden bizonnyal az áll, hogy december végén megváltoztak az illetékkedvezményekre vonatkozó szabályok, így sokan még az előző évben letudták a lakásvásárlásukat.

A statisztikák szerint a lakáshitel igénylők által befizetett önerő átlagosan 24%-ra tehető, ami egy százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, igaz eközben emelkedtek az ingatlanárak.

A lakáspiac élénkülése a hitelezés erősödéséhez vezetett, de a bankoknak nem szabad elfelejtkezniük az egyéb kötelezettségeikről sem.A brit kormány a válság miatt körülbelül 300 milliárd fontot pumpált a bankszektorba, aminek a törlesztése folyamatos terhet ró a hitelezőkre a következő néhány évben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ennek kigazdálkodása azonban csak úgy lehetséges, ha a jövedelmező üzletágat erősítik. Ennek megfelelően a piacon már vannak 0-5% önerővel elérhető hiteltermékek, de a legdinamikusabb emelkedés a 10-15%-kal igényelhető konstrukciók körében volt megfigyelhető.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. június 12. 20:44
A Media1 forrásai szerint a jövő héten egy állománygyűlésen jelenthetik be a Magyar Nemzet című napi...
Bankmonitor  |  2026. június 12. 14:33
Sokan úgy gondolják, hogy ha megtakarításos életbiztosításuk van, akkor kockázati szempontból is ugy...
Holdblog  |  2026. június 12. 10:01
A gazdaságban a megtakarításokért versengenek különböző befektetések/beruházások, és e kettő egyensú...
ChikansPlanet  |  2026. június 12. 08:00
Lassan a negyedik hónapjába lép a közel-keleti háború, melyről sokan azt gondolták, hogy csak néhány...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 13. szombat
Antal, Anett
24. hét
Június 13.
Vasutasnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. június 12. 19:01
Agrárszektor  |  2026. június 12. 20:36