Előre a forinttal: érdekes húzás a Budapest Banktól

Pénzcentrum
2010. május 11. 11:04

Megváltoztatta jelzáloghitelezési stratégiáját a Budapest Bank, ahol úgy látják: a közeljövőben a forinthitelek háttérbe fogják szorítani a devizahiteleket. A bank egy Magyarországon újdonságnak számító, forint alapú, megtakarítással kombinált jelzáloghitel-termékkel jelentkezik. Az elmúlt két év számos biztosnak hitt paradigmát megváltoztatott a hitelezési piacon, a másodlagos jelzálogpiaci válság egy tartós növekedésnek vetett véget. Amerikához hasonlóan Magyarországon is történt lemorzsolódás a hitelportfóliókban, romlott a minőségük is, de mind az ingatlanpiacon, mind a hitelezésben már a stabilizálódás jelei látszanak - fejtette ki Fatér Gyula lakossági termékmenedzsmentért felelős igazgatótanácsi tag a Budapest Bank sajtótájékoztatóján. Sok mindent jelez, hogy egy országban a lakosság teljes lakáshitel-kintlevőségi állománya mekkora a GDP-hez képest. Magyarországon ez 14%, szemben az európai átlaggal, amely 50%. Az európai listát Hollandia vezeti, ahol ez az arány közel 100%. A növekedés legnagyobb gátló tényezője, hogy a lakossági kereslet kisebb, ám hosszú távon biztató ez a 14%, ugyanis jelentős növekedési potenciált mutat. A szabályozási szigorítás kisebb-nagyobb zökkenőkkel ugyan, de jó irányba tudja terelni ezt a piacot - vélte Fatér Gyula. A Budapest Bank várakozásai szerint a jelzáloghitelezés bázisa a forint lesz a következő időszakban, hiszen csökken a forint kamata (miközben az euró, svájci frank még mindig kedvezőbb), a delikvencia a forint esetén lényegesen kisebb, nemzetgazdasági szempontból is fontos a jelzálogpiac hazai alapra terelése, és soha ilyen kedvező lehetőség nem volt a forintpiac kialakulására (a kamatkörnyezetnek köszönhetően). A fentiek fényében a Budapest Bank is átalakította jelzáloghitelezési stratégiáját, és úgy látják, a hitelezésen belül a jelzáloghitelek, ezen belül is a lakáshitelek mutathatnak növekedést. A bank ajánlatában továbbra is van euróhitel, ám a termékfejlesztés, ügyféltájékoztatás, stratégiai célok szempontjából egyértelműen a forinthitelt tartják nyerő döntésnek. Nem értenek egyet azokkal, akik szerint a hitelközvetítők ideje leáldozott. Akik képesek lesznek az új szabályoknak eleget tenni, fontos kapcsolatot tarthatnak fenn továbbra is az ügyfelekkel. A Budapest Bank néhány olyan nagy hitelközvetítővel (pl. Credit Hill) szeretne tartós kapcsolatot teremteni, melyek meg tudnak felelni a jogszabályi követelményeknek. Nem mérvadó ugyanakkor a hitelesek minőségében, hogy közvetítőtől vagy saját értékesítésből kerültek-e a bankhoz - mondta Fatér Gyula. A sajtótájékoztatón bejelentették: brit példára meghonosítják Magyarországon az ún. Egyenlítő (eredeti nevén off-set) terméket. Paragi Zoltán, a Budapest Bank hitelezési vezetője ismertette: a bank folyószámlát nyit ügyfele számlájára, ennek aktuális napi egyenlegét tőketartozás-csökkentő tételként veszik figyelembe a kamatfizetés kiszámítása során. Féléves periódusként az egyenleg a tőketartozást csökkentő tételként is figyelembe vehető, előtörlesztési díj felszámítása nélkül. Minél többet törleszt így számlájáról az ügyfél, annál rövidebb lehet a futamideje. Az új terméktől idén 10 milliárd forint új kihelyezést vár a Budapest Bank, Rákos Tamás, a Credit Hill értékesítési vezetője szerint ez reális cél. Az Egyenlítő Hitelt elsősorban azoknak kínálják a Budapest Banknál, akik folyamatos megtakarításokkal rendelkeznek, átlagon felüli jövedelmük van és ezt egyenletesen költik el, illetve akik a későbbiekben egyszeri nagyobb jövedelmet várnak, és részlegesen előtörlesztenének. A devizahitelek delikvenciája csak részben adódik az árfolyamkockázatból

, bár kétségtelen, hogy ezzel a szociálpolitikai problémával valamit kezdeni kell - válaszolt a devizahitelek forinthitelre váltásának ötletét firtató kérdésre Fatér Gyula. Lettországban rögzített az árfolyam, de nagy a devizahitelállomány: a hitelportfóliók rossz minősége azt mutatja, az igazi kockázatok nem az árfolyam volatilitásából fakadnak. Az ország kiszolgáltatottságát szerinte a megtakarítások alacsony szintje okozza.
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31